Élet-Stílus

Hamilton nem nyomott félre

Lewis Hamilton cáfolja, hogy egy rossz gomb megnyomása miatt esett volna hátra a Brazil Nagydíjon, elveszítve ezzel a világbajnoki címet.

A Brazil Nagydíj nyolcadik körében a már előtte is ügyetlenkedő Lewis Hamilton autója lelassult és a mezőny végére esett vissza. Mi akkor arra tippeltünk, hogy véletlenül megnyomhatta a bokszutcai sebességkorlátozó gombot, másnap pedig a nemzetközi sajtóban is hasonló hír röppent fel.

“Nem vagyok hülye “

A kanadai La Presse című lapban egyenesen egy Hamilton-idézet is megjelent, amelyben a mclarenes beismerte, hogy rossz helyre tévedt az ujja a versenyen, erről azonban az újságíró később bevallotta, hogy nem közvetlenül a pilótától hallotta. A McLarennél többször is cáfolták, hogy vezetői hibáról lett volna szó, és egy megmagyarázhatatlan sebességváltóproblát okoltak.


Hamilton nem nyomott félre 1

Hamilton a pálya mellett Interlagosban (vezess.hu)


Hamilton a Bild am Sonntagnak adott interjújában elismeri, hogy hibázott Interlagosban, de nem a gombnyomással: “Igen, rögtön az elején hibáztam, amikor a nyolcadik helyre csúsztam vissza. A lelassulás műszaki probléma volt. Visszaestem, pedig a kijelző azt mutatta, hogy negyedik fokozatban voltam. De annyira hülye nem vagyok, hogy én magam tegyem üresbe az autót!” – magyarázta a brit versenyző.

Nyugalomra vágyik

Svájcba költözik Lewis Hamilton. “Szeretném megvédeni a magánéletemet. Otthon kimegyek egy benzinkútnál a vécére, és máris kisebb tömeg rohan utánam, hogy autogramot kérjen. Képtelen vagyok Angliában beülni egy moziba, és egyáltalán normális életet élni. Svájcban békén hagyják a hírességeket” – mondta a McLaren-Mercedes 22 éves kiválósága, akiről éppen a napokban neveztek el utcát szülővárosában, Stevenage-ben.

Korábban Hamilton több kollégája is az alpesi ország mellett döntött: az idei világbajnok Kimi Räikkönen, a trónfosztott Fernando Alonso és a legendás, hétszeres vb-győztes Michael Schumacher is svájci lakos.


—-Schuminál csak Kimi keres jobban—-

Michael Schumacher távozása után Kimi Räikkönen a Forma-1 legjobban kereső versenyzője. A hétszeres világbajnok azonban visszavonulása után is második.

Idén is összeállította a Forbes magazin a legjobban kereső sportolók listáját. Az élen a korábbiakhoz hasonlóan Tiger Woods áll, aki hét tornát nyert meg idén. Az amerikai golfozó 100 millió dollárt (17,4 milliárd forint) ütögetett
Hamilton nem nyomott félre 2

A keresete is világbajnoki (MTV3)

össze egy év alatt, többet mint bármely sportoló. Az érdekesség az, hogy ebből csupán 13 millió jött a versenyekből és 87 az egyéb bevételekből.

Karrierje során eddig 650 milliót keresett, és ha így folytatja bevételei várhatóan 2010-ben elérik az 1 milliárd dolláros határt.

Az utóbbi három évben a második helyen mindannyiszor Michael Schumacher kapott helyet. A hétszeres világbajnok azonban tavaly visszavonult, így a helyén a Woodshoz képest fele annyit, 43 millió dollárt (7,5 milliád Ft) kasszírozó bokszoló, Oscar De La Hoya áll.

Persze a német világbajnokot sem kell sajnálni, az ő bevételeit – ami csak a reklámból érkezik – 36 millió dollárra (6,2 milliárd Ft) teszik, amivel még mindig az ötödik legjobban fizetett sportoló, sőt a Forma-1-ben is csak egyvalaki kasszírozott többet.

Nemcsak a pilótaülésben, de a fizetési listán is átvette a német helyét Kimi Räikkönen. A Forma-1 újdonsült világbajnoka 40 millióval (6,9 milliárd Ft) gazdagodott, amivel a Forbes listáján a negyedik helyen áll. Phil Mickelson golfozó a harmadik 42,2 millióval.

Rajtuk kívül olyan nevek szerepelnek az összesítésben, mint David Beckham 33 millió dollárral, Ronaldinho 31 millióval, vagy a Moto GP sztárja Valentino Rossi 30 millióval.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik