A német válogatott játékos tavaly nyáron érkezett a Bayern Münchentől a Chelseahez, de a sorozatos sérülések és a gyenge forma miatt nem igazán tudott beilleszkedni a csapatba. „Nehéz dolga van Ballacknak, a Chelsea egy különleges csapat” – nyilatkozta a Sunnak a szerdai BL-meccsen ritkán látható potyagólt szerző Didier Drogba.
Kapcsolódó linkek
Összeveszett a vezetőkkel?
„Ballack a csapatunk egyik vezéregyénisége, még akkor is, ha jelenleg sérüléssel bajlódik. Alig akartam elhinni, amikor kiderült, hogy ősszel nem szerepelhet a Bajnokok Ligájában. Nem tudom mi történhetett a játékos és a vezetők között” – mondta Drogba.
Az utóbbi hetekben nem először került a címlapokra az elefántcsontparti játékos. Néhány napja azzal borzolta a csapat szurkolóinak az idegeit, hogy bejelentette távozását. Nem sokkal később azonban – feltehetően a Chelsea nyomására – visszavonta állításait, és közölte, hogy kitölti a londoniaknál a 2010-ig szóló szerződését.
Ballack még idén játszani akar
A német labdarúgó hosszú sérülését követően még az idén szeretne visszatérni a pályára. “Amikor megsérült a bokám úgy tűnt, csak három-négy hetet kell csak kihagynom. Ehhez képest hat hónapja nem játszottam, így nem is merek semmi biztosat mondani. Egyelőre egyedül készülök, de már minden feladatot el tudok végezni, így remélem, hamarosan újra a csapattal edzhetek” – mondta a 31 éves középpályás.
Ballack a tavalyi németországi világbajnokságot követően szerződött a londoni Kékekhez – az azóta távozott José Mourinho külön kérésére -, ám egyelőre nem tudott maradandót alkotni.