Élet-Stílus

Újjászülettek az Andrássy Hotel szobái

Az ötcsillagos luxusszálloda szobáinak a kialakításában is a klasszikus Bauhaus stílus érvényesült, ahogy egykor az épület tervezésében.

A Hajós Alfréd által tervezett és 1937-ben felépített épületet 2001-ben teljes körűen felújították. Ezúttal az Andrássy Hotel szobái kerültek sorra, melyeket szintén klasszikus Bauhaus stílusban, Horváth Ágnes, az Ama Creation Budapest belsőépítészének a tervei alapján alakították át. Mostanáig az új ruhába öltöztetett szobáknak a felét adták át. A világítótesteket három cég szolgáltatta a szobák számára, hangulatos megvilágítást eredményezve a különböző elhelyezésű fényforrásokkal.


A régi szobákat nem tartották elég modernnek az épülethez és a környékhez képest, ezért döntött a szálloda vezetése az új belsőépítészeti irányzat mellett. A szobák felújítása során a Bauhaus hagyományait megtartották, de ötvözték azt a mai irányzatokkal, például a csővázas székeket kényelmes fotelek váltották fel. A fehér falak lilás és bézs színt kaptak, a sötétebb színvilágot pedig a saját tervezésű világos színű bútorok és lámpaernyők ellensúlyozzák.



Újjászülettek az Andrássy Hotel szobái 1

A felújított szobák egyike (fotó: Gáti András) – KÉPGALÉRIA!


Az Andrássy Hotel az első szálloda Budapesten, melyet a „Small Luxury Hotels of the World” kategóriában regisztráltak, s emellett a Baraka étterem is a hotelhez tartozik. Az Andrássy Hotel, akárcsak a Residence Izabella, az Orco Property Group és portfóliójához tartozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik