Kapcsolódó linkek
Történt, hogy a tréner nem fogadta el döntést, magyarán: továbbra is a csapat edzőjének tekinti magát. Edzésre, meccsre készül. „Természetesen nem fogadtam el a felmentést, hiszen a 2008. június 30-ig érvényes szerződésemben pontosan rögzítettük, milyen feltételekkel lehet engem idő előtt elküldeni.”
Détári: nem szegtem szerződést
A fentieket Détári mondta az MTI-nek, s ehhez hozzátette, hogy amíg szakítás feltételei a szerződésben foglaltak szerint nem teljesülnek, addig ő tartja a csapat edzéseit és a kispadra is leül az Újpest elleni bajnoki találkozón.
„Szakmai okokból nem lehet elküldeni, szerződést nem szegtem más téren sem, ettől függetlenül természetesen átadom a helyem másnak, ha a klub teljesíti az erre az esetre vállalt kötelezettségeit. Gondolom egyértelmű, hogy anyagi jellegű dolgokat kell rendezni – így Détári, aki szerint az volt a bűne, hogy a Mór ellen megnyert Magyar Kupa-meccs után az elmaradt járandóságok kifizetését követelte. „A szerződésemben nem szerepel olyan pont, amely megtiltaná, hogy követeljem a futballistáknak és nekem járó pénzt” – szögezte le az edző.
Továbbra is a Sopron edzõjének tartja magát (MTI)
Olasz edző érkezhet
Nézzük, miképp látja ugyanazt a másik fél. A klub új elnöke, Antonio Righi szerint a váltásra azért kerül sor, mert az edző a szerdai mérkőzés után adott nyilatkozatában heves kirohanást intézett az új többségi tulajdonosok ellen. Righi ebből arra következtet, hogy a szakvezető nem tud, vagy nem akar együtt dolgozni velük, ezért távoznia kell a Sopron kispadjáról, a helyére ideiglenesen Vígh Tibor, tartalékok edzője ülhet le, aztán jöhet egy új, feltehetően olasz szakember. A tárgyalások már zajlanak. A klub elnöke hangsúlyozta: nem szakmai jellegű kifogásaik vannak Détárival szemben, szerinte az edző viselkedésével van a gond. Tegyük hozzá: nem csak az övével…
Détári Lajos elmondása szerint a csütörtöki edzésen megjelentek az új vezetők és le akarták zavarni a pályáról, de ő nem hagyta magát. „Utána a játékosokat próbálták rávenni arra, hogy hagyják abba az edzést, de ők folytatták a munkát és kiálltak mellettem”. A kínos-vicces ügynek nyilván lesz folytatása.
Sztrájkveszély Székesfehérváron
Egyébként nem csak Sopronban, Fehérváron is áll a bál. A labdarúgók hónapok óta nem kapnak fizetést, és ha péntek délutánig sem jutnak hozzá a pénzükhöz, akkor megeshet, hogy sztrájkba kezdenek, azaz nem lépnek pályára a szombati Paks elleni bajnokin. A mérkőzés persze ebben az esetben sem maradna el, ezt már Gál László ügyvezető mondta a sportnapilap pénteki számában, hiszen a székesfehérváriak valamelyik csapata biztosan kiáll a Paks ellen… „Abszolúte megértem a játékosokat, de azt nem tudom elfogadni, ha nem lépnek pályára szombaton” – így Gál, aki hozzátette: „A tulajdonlás körüli hercehurca levét isszuk.” Folytatás itt is borítékolható, a kérdés, happy end lesz a vég?