Kapcsolódó linkek
Ferguson elismeri Mourinhót
„Csodálatos, amit a labdarúgásért, és elsősorban a Chelsea-ért tett. Kétségkívül hozott valami újat az angol futballba, ezért is élveztem ennyire a vele való küzdelmet. Minden jót kívánok neki a jövőben” – mondta Ferguson.
Az ellenfelei sajnálják Jose Mourinho távozását (AFP)
Wenger bókol, Benítez hallgat
A „vörös ördögök” skót edzője mellett Wenger is „nagy menedzsernek” nevezte a portugált. „Fantasztikus szakember, igazi stratéga, akivel nagyszerű csatákat vívtunk az előző három esztendőben” – magyarázta az Arsenal menedzsere, aki bevallotta, nagyon meglepte Mourinho döntése. „Mint mindenki mást, engem is sokkolt a hír, persze ez olyan, akár egy házasság, amibe nem nagyon látunk bele” – jegyezte meg a francia. A sorból kilóg Rafa Benítez, a Liverpool spanyol szakvezetője, aki nem akart megszólalni a Mourinho-ügyben: „Jól ismerik a Mourinhóval való viszonyomat. Szerintem jobb, ha semmit sem mondok róla…”
Mourinho: szeretem az angol focit
Maga az érintett viszont nem fogta vissza magát, Mourinho most először állt a mikrofonok elé a szakítása óta. „Köszönöm velem minden a legnagyobb rendben. Büszke vagyok a munkámra, nemcsak az eredményekre, hanem arra is, hogy ismét markánssá tettem a Chelsea nevet” – így Mourinho, aki elmondta, nem akar portugál szövetségi kapitány lenni, valamint bevallotta, az angol labdarúgás szerelmese. „Még csak 44 éves vagyok, remélem, sok jó évem lehet még a szigetországban. Vissza fogok térni, és újra sikeres leszek a Premier League-ben, de következő lépésként egy másik országban szeretnék dolgozni, új impulzusukra vágyom.” Mourinho anyanyelve, valamint az angol mellett spanyolul és franciául is kiválóan beszél, és most egy újabb nyelvet szeretne megtanulni. Pályafutása jövőjével kapcsolatban is árulkodó lehet az az elejtett mondata, hogy „azt hiszem, az olasz és a német között kell választanom…”
Hiányzik a szükséges edzői papír
Mourinho, az FC Porto korábbi BL- és UEFA-kupa-győztes edzője 2004-ben vette át a Chelsea vezetését, és az első két évben a Premier League élén végzett a csapattal, emellett kétszer Ligakupa-, egyszer FA-kupa-győzelemre vezette a londoni kékeket. Utódja, az 52 éves Avram Grant szükséges edzői papírok híján a szabályok szerint csak 12 hétig dolgozhat a Chelsea élén, persze kivételes esetekben korábban azért már előfordult, hogy egy tréner pro licenc nélkül 12 hétnél hosszabb ideig maradhatott egy angol élvonalbeli együttes kispadján.