Élet-Stílus

Mádl nyitotta meg a Patay–Szőnyi-tárlatot

Mesterem, Szőnyi címmel Patay László és Szőnyi István festőművész munkáiból nyílt emlékkiállítás csütörtökön Budapesten, a KOGART Házban.

A tárlatot Patay László (1932–2002), Munkácsy-díjas festőművész születésének 75. évfordulója tiszteletére rendezték. Mádl Ferenc volt köztársasági elnök a megnyitón úgy fogalmazott: ha valaki látta Patay László falfestményeit a ráckevei templomban, a gyulai belvárosi templomban, a szegedi dóm kupolájában vagy a Parlament Nándorfehérvári termében, annak biztosan az volt az érzése, hogy ezeket a művész úgy festette, mintha imádkozta volna azokat. Mádl Ferenc szavai szerint a festőművész történelem iránti szeretetével, empátiával, hittel alkotta műveit, amelyek megrendítik a nézőt.


Mádl nyitotta meg a Patay–Szőnyi-tárlatot 1



Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa Szőnyi Istvánról a művész barátjának szavait idézve azt mondta: a festő művei legnagyobb részében valami derűs latin szellem munkál, alkotásait a leginkább francia és hazai hagyományok éltetik, képein a magyar borongás is az élet dicséretére fordul.

Szőnyi tanítványáról, Patay Lászlóról szólva a művészettörténész úgy fogalmazott: mindig a reális és a szürreális határán egyensúlyozott, a személyes, a családi, még inkább az emberiség léptékűre tágított kollektív emlékezet képpé formálása foglalkoztatta egész életén át.

A november 25-ig megtekinthető tárlat érdekessége, hogy nemcsak Patay László legfontosabb táblaképeit, rajzait és freskóterveit mutatja be, hanem ehhez kapcsolódóan mesterének, Szőnyi Istvánnak az életművéből is reprezentatív válogatást nyújt. A kiállításon Patay László „Mesterem, Szőnyi” című képe is látható, ez adta a tárlat címét.

Szőnyi István Kossuth-díjas festő, kiváló művész 1894-ben született, a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Károly és Réti István tanítványa volt. Az 1920-as évek végétől először nyaranta, később minden szabadidejében Zebegényben dolgozott. Fő témája, amelynek a kiállításon is nagy teret szentelnek, Zebegény festői környezete, a Dunakanyar, a zebegényi parasztok élete volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik