A világbajnokságok történetének legsikeresebb góllövőjének a térdét jelenleg a brazil válogatott orvosai kezelik Rio de Janeiróban. A legfrissebb hírek szerint tovább húzódik a 30 éves klasszis felépülése, és még legalább egy hónapig hazájában marad. Ronaldo július végén sérült meg, és az orvosok akkor azt jósolták neki, hogy a combizomhúzódását pár héten belül kiheveri.
Az állapota azonban nem javult, annak ellenére, hogy előbb Olaszországban, majd Belgiumban, jelenleg pedig hazájában kezelik. A brazil orvosok szerint a milánói alakulat szakemberei nem fedezték fel időben, hogy mennyire súlyos Ronaldo sérülése. Rossz diagnózist állítottak fel, és állítólag a kezelés is hagyott kívánnivalót maga után.
A brazil játékos klubjának vezetői arra számítottak, hogy az olasz bajnokságban csak néhány meccsen nem számíthat Carlo Ancelotti a gólvágóra. Ronaldót már ezen a héten visszavárták, de jelenleg úgy tűnik, hosszas rehabilitációra van szükség, ami minimum további egy hónapos kihagyással járhat.
Ronaldo – aki ebben az idényben még nem szerepelt hivatalos tétmérkőzésen, azaz kihagyta a Milan első két bajnoki összecsapását, valamint az Európai Szuperkupa-mérkőzést is – januárban igazolt a Real Madridtól a milánói egyesülethez, és 14 bajnoki meccsen hét gólt szerzett.
Az AC Milan trénerének a brazil játékos kiesésével csak három bevethető támadója van: a BL-döntő hőse, Filippo Inzaghi, a góllövéssel hadilábon álló Alberto Gilardino és a fiatal Willie Aubameyang.