Élet-Stílus

Vuelta: orosz győzelem az első hegyen

Az orosz Vlagyimir Jefimkin nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny első hegyi szakaszát, sikerével pedig összetettben is átvette a vezetést Oscar Freirétől. A mezőny egyetlen magyar tagja, Bodrogi László a 155. helyen ért célba.

A Langreo és Lagos de Covadonga közötti, 185,1 km-es 4. etapon három – köztük a célba vezető kiemelt kategóriás – emelkedő várt a karavánra, amelyből egy nagyobb csoport már az elején megszökött, soraiban kitűnő “hegymászókkal”. A csoport előnye az utolsó emelkedőhöz érkezvén egyre fogyott, és a Lagos de Covadonga alján Jefimkin úgy döntött, hogy meglép a többiektől.

A remekül időzített szökés meg is hozta a gyümölcsét, miután a szökevények közül végül egyedül Jefimkint nem sikerült utolérnie a Carlos Sastre és Vlagyimir Mencsov vezette szűk élmezőnynek, amely végül több mint egy perccel a győztes mögött ért célba. A 26 éves orosz ezzel pályafutása legnagyobb sikerét aratta.

Bodrogi László, a Crédit Agricole versenyzője valamivel több, mint 18 percet kapott az orosz szakaszgyőztestől. A magyar időfutamspecialista összetettben a 141. helyen áll. Szerdán a Cangas de Onís és Reinosa közötti 157,4 km-es etap vár a mezőnyre.

Vuelta, 4. szakasz, Langreo-Lagos de Covadonga, 185,1 km:
1. Vlagyimir Jefimkin (orosz, Caisse d,Epargne) 4:39:56 ó
2. Leonardo Piepoli (olasz, Saunier Duval) 1:06 p hátrány
3. Stijn Devolder (belga, Discovery Channel) azonos idővel
…155. Bodrogi László (Credit Agricole) 18:36 p h.

Az összetettben (aranysárga trikó):
1. Jefimkin 16:02:50 ó
2. Gyenyisz Mencsov (orosz, Rabobank) 1:06 p hátrány
3. Carlos Sastre (spamyol, CSC) azonos idővel
…141. Bodrogi 22:14 p h.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik