Az utolsó találkozóját a Chelsea ellen elvesztett májusi FA Kupa-döntőben abszolváló Solksjaer eredetileg csak jövő nyáron akarta befejezni pályafutását, de idei második térdműtétje, s az elhúzódó rehabilitáció után úgy döntött, hogy már nem vállalja a 2007/2008-as idényt. A 67-szeres válogatott klasszis 1996-ban 1,5 millió fontért érkezett a Molde FK-tól a manchesteriekhez, akikkel hat Premier League-elsőséget, két FA Kupát és egy Bajnokok Ligáját nyert. 366 mérkőzésen 126 gólt szerzett vörös mezben.
A manchesteri klub a folytatásban edzői stábjában kívánja foglalkoztatni Solskjaert.
Solksjaer visszavonulása egyben azt is jelenti, hogy az olasz Giuseppe Rossit (Villarreal) és Alan Smith-t (Newcastle) elengedő Sir Alex Fergusonnak csupán három szűk értelemben vett csatárja maradt: az egyaránt lábadozó Wayne Rooney és Louis Saha, illetve az argentin Carlos Tévez.
Bár a címvédő élénken érdeklődött a Tottenham csapatát erősítő Dimitar Berbatov iránt, a bolgár hétfőn meghosszabbította szerződését a londoni egyesülettel.