Kapcsolódó linkek
Félgőzzel az olaszok
„Bármilyen csapatot megfog, ha gyors egymásutánban gólokat kap. Nem volt ez velünk másképpen a norvégok ellen, és a világbajnok sem tudott felpörögni. A véleményem szerint az olaszok 50 százalékosan játszottak ellenünk, de ez egyáltalán nem kisebbíti a csapat érdemeit” – nyilatkozta
Lesérült a Hentes
Súlyos sérülést szenvedett a magyarok elleni szerda este Marco Materazzi. Az Internazionale 34 éves klasszisa az első félidő végén csak hosszas ápolás után tudott lebicegni a pályáról, majd az orvosi vizsgálat után kiderült, hogy a combján duzzanat, vérömleny keletkezett. Materazzit csütörtökön egy paviai kórházban megoperálták.
A légiósokra kell építeni
„A magyar klubfoci sehol nincsen. A kezdőcsapatunkban egyetlenegy itthon futballozó játékos, név szerint Dzsudzsák kapott helyet. A debreceni középpályás remekül mozgott a baloldalon egészen addig, amíg bírta erővel. Az idegenlégiósok nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is jóval erősebbek az itthoniaknál” – nyilatkozta az egykori válogatott focista, aki szerint a mostani győzelem semmit nem ér, ha a csapat ezt a formát nem tudja átmenteni a következő tétmeccsre. Emlékeztetett a németek idegenbeli legyőzésére, ami után a válogatott elbukta a soron következő mérkőzését.
„Nem szabad túlértékelni a győzelmet. Fantasztikus tettet vittek véghez a fiúk, aminek következtében a jövőben talán hagyják nyugodtan dolgozni Várhidi Péter. A fiatalítás a véleményem szerint a helyes út, remélhetőleg a további eredmények is majd a kapitányt igazolják” – tette hozzá Zombori, aki szerint az olaszokat óriási presztízsveszteség érte, de senki nem fog emlékezni a budapesti meccsre, ha a következő Eb-selejtezőn megverik a franciákat.
Cannavaro leszerepelt
A szakkommentátor lapunknak elmondta, hogy az olaszok közül mindannyian mélyen tudásuk alatt játszottak, semmi nem jött össze nekik. „Nem akarok megbántani senkit sem, de az aranylabdás Cannavaro elképesztő hibákat vétett. A vendégek játéka a második félidőre pedig teljesen szétesett, miután a szünetben Donadoni a fél csapatot lecserélte” – mondta Zombori, aki szerint az első félidőben Gera és Dzsudzsák nyújtott kiemelkedőt, a fordulás után pedig az összes magyar játékos felnőtt a feladathoz.
Reméljük a soron következő bosnyákok elleni Európa-bajnoki selejtező után is csupa jót írhatunk a magyarok játékáról.