Kapcsolódó linkek
Paul Robinson – a bûnbak (BBC)
Az angol lapok kemény kritikával illeték Robinsont a Németországi elleni meccs után, ráadásul a The Sun és a Mirror biztosra veszi, hogy a soros Európa-bajnoki selejtezőkön már nem ő áll az angol válogatott kapujában. Ezzel szemben Steve McClaren szövetségi kapitány nem bántotta a 27 éves hálóőrt, elmondta, arra számít, hogy Robinson feláll a padlóról és bizonyítja képességeit. „Természetesen most nagyon el van keseredve, de máskor is érték csalódások, és mindig túljutott ezeken” – mondta a kapitány. McClaren ugyanakkor még nem döntötte el, ki áll a kapuban szeptemberben Izrael és Oroszország ellen.
„Azt most még nem tudom megmondani, kivel kezdődik az összeállítás három hét múlva” – jegyezte meg a kapitány, aki a szünetben David Jamest küldte pályára Robinson helyett, utóbb elmondta, a cserét előre bekalkulálta. Bár James válogatott pályafutása is hemzseg a bakiktól, klubedzője, a Portsmouth csapatát dirigáló Harry Redknapp szerint 37 évesen is ő a legjobb angol kapus. A BBC internetes kiadása számba vette a lehetséges Robinson-utódokat, de az igazság az, hogy jelenleg az angolok nem állnak fényesen ezen a téren, hiszen nincs minőségi játékosuk kapusposzton. Robinson nyilatkozataiban hosszasan magyarázta az újabb hibáját, kiemelve, hogy szerencsétlen volt, de persze dönthetett volna másképp is. „Jól tudom, nem számíthatok az emberek együttérzésére, de ez érthető” – mondta a németek elleni meccs bűnbakja.