Nagyon erős programot vonultatott fel a Sziget szervezőgárdája 2007-ben. Bár gazdaságilag nem jött be idén a fesztivál, minden mást tekintve talán az egyik legjobb „egy hét együttlét” volt ez, a tizenötödik. A közönség egyre nagyobb arányban érkezik külföldről (harmincezer francia, olasz, angol, német, holland és egyéb nemzetek szórakozni vágyó fiataljai vettek hetijegyet), ez meghatározó egy csomó szempontból.
Az egyik legfontosabb beszédtéma volt a magyar anyanyelvűek között, hogy most akkor kiért is van a sziget. A Nagyszínpad sztárjai ugyanis leginkább a külföldieknek szólnak, a hazai zenekarokat csak a Kispál, a Tankcsapda és a Quimby képviselte. A külföldiek viszont nagyon szeretnek idejárni, bírják a Szigetet, a magyarokat, egy ellenséges momentummal találkoztunk csak a hét alatt. (Ekkor egy angol fickó fakingozott, mert a fotósunk lefényképezte.)
0. nap: Miénk itt a tér, helikopterutálat
Kezdődött azzal, hogy a nulladik napra meghívták a magyar könnyűzene alapegyüttesét, az LGT-t, akik ötvenezer néző előtt adtak felejthetetlen koncertet. Bár nem volt hibátlan a buli (kapott hideget és meleget a rajongóktól), mégis egészen megható volt, ahogy három-négy generáció együtt énekli a legendás dalokat. A nap kellemetlensége a fejünk fölött keringő tévés helikopter volt, amelynek zúgása elnyomta a zenekar játékát. (Érdekes, hogy látszólag Presserék is utálták, a repülő zúgásgyárat, miközben ők rendelték meg a felvételt.) 
Somló és Presser KÉPGALÉRIA (Fotó: Horváth Balázs)
A kilátogatók jórésze még sosem volt a Szigeten, csak Presserék miatt jött. Az ügyesebbek viszont már ekkor feltérképezhették a kocsmák kínálatát, amire a következő napokban támaszkodhattak is. (A kínálatra és a kocsmai pultokra egyaránt.) A Sziget vendéglátósai évről-évre ugyanazok, ugyanazon a helyen, persze kihalásos alapon cserélődhetnének csak.
1. nap: Clandestino, sötétbe borulás
A második, pardon, az első nap rögtön a szívünknek nagyon kedves együttesek vették birtokba a színpadokat, így a Nagyszínpadot is. Konkrétan a legjobb magyar koncertzenekar (na, jó, mint megint kiderült: holtversenyben a Kispállal, a Tankcsapdával), a Quimby vezette elő húzósabb énjét. 
És ilyen felvezetés után jött Manu Chao, akiben az az ellenállhatatlan, hogy miközben minden egyes dal iszonyú beindulást generál, a torkokban mégis gombóc formálódik. A láb beindul, a szív megszakad. És nemcsak a szív szakadt meg, hanem a koncert is. Kiment az áram. Kétszer is. Ez egy cseppet sem zavarta kedvenc Manunkat, a tök sötéten addig ugrált a színpadon, amíg vissza nem varázsolták a hangot és a fényt.
A nap híre: a quimbys Kiss Tibi gitárjával lépett fel Manu Chao.
2. nap: égszakadás, földindulás
Csütörtökre megnyíltak az ég csatornái. Ezzel egyrészt eltűnt az addig már kellemetlenné vált porszennyezés, másrészt lehetőséget adott a sárszörfözésre (ami, mondjuk, innentől legyen a Sziget sportja). 
The Good, The Bad & The Queen KÉPGALÉRIA (Fotó: Horváth Viktória)
A nap zenekara a The Good, The Bad & The Queen volt, meg valószínűleg a Chemical Brothers annak, aki szereti ezt a stílust. Most nem mennék bele, hogy nekem miért nem tetszik, ha egy nagy színpadon van egy kisebb, és onnan szól az ufta-ufta, inkább csak annyit mondok, hogy Cesaria Evora boszorkányosan elbűvölte kis csapatunkat, így fel sem merült a szabadulás a bűvköréből. Az este később néhány meglepetést, például a Balkan Fanatik lakodalmas-technóját, a Kiscsillag lendületes koncertjét.
A nap nagy véletlen felfedezése: a rabbi-diszkó.
3. nap: matinézúzás, eső és sár
A legerősebb napnak ígérkezett a negyedik, ezt be is váltotta, még akkor is, ha esőisten megfosztott bennünket a hajnali bóklászástól. A fél csapatnak persze nem is hiányzott, mert épp Gogol Bordellóékkal pálinkázott fedett helyen. Szóval ezt a napot a Sziget legütősebb, legizgalmasabb produkciója nyitotta a Nagyszínpadon, a Gogol Bordello. Már leírtuk egekig feldícsérő szavainkat erről, most elég legyen annyi ehelyt, hogy még nem volt öt óra, amikor az orosz cigány-punk banda langaléta, balkáni-bajszos frontembere leguggoltatta a Nagyszínpad előtti tomboló közönséget, hosszasan csókolózott egy lánnyal a kamerák kereszttüzében, elszakított egy gitárhúrt (később még egyet), többször bejött a közönség közé a Rejtő Jenő figuráira emlékeztető társaival együtt. 
Nézze meg pénteki képgalériánkat (Fotó: Horváth Viktóra)
És ez még nem minden: ezután jött az olasz Mau Mau fiesztája, a Skatelites ska-lazulása, és az évek óta várt angol házibuli-kedvenc banda, a Madness fellépése. Ez utóbbira annyira vártunk valószínűleg, hogy most, hogy itt voltak, lejátszották a nagy slágereiket, valami hiányérzet bújkált bennünk. Nem volt elég vicces, őrült a koncert, talán.
A nap megtalálása: miután az FigyelőNet-kultúrkommandó egyik fele megitta a megfelelő mennyiségű pálinkát a Gogol Bordello hegedűsével, talált egy Pinknek szóló ajándékcsomagot, amit a művésznő már nem vehetett át, mert órák óta elviharzott onnan.
4. nap: Lovasi és Korda
A két – látszólag össze nem illő – énekes szombat éjre összeért az élményvégtelenben. (Pedig nem is párhozamosak.) A nap szintén esővel kezdett, mutogatta a tévé, hogy fürdenek a sárban a vicces sziget-bennszülöttek. Délutánra viszont elállt, és már csak a szervezők és a korcsmárosok fordították aggódva fejüket az ég felé. Szombaton lépett fel a Nagyszínpadon a Kispál és a Borz. Nagyon vártuk ezt a bulit, mert sötét felhők gyülekeztek a zenekar fölött (akárcsak a Sziget fölött). Megnyugodhattunk: nincs itt a nagy Kispál-válság. A legjobb koncertjét nyomta le a zenekar, sok vonósra áthangszerelt darabbal, videoinstallációval, miegymással.
„És most megyek Korda György-koncertre”, mondtam még ez éjen asztaltársaimnak, s ők kiröhögének engem. Pedig egyszer egy táncdalfesztiválsátor-bulit látni kell mindenkinek. Sírva-nevet, s nem hisz a szemének a tömeg: a legrosszabb retro hozza a legnagyobb őrjöngést.
A nap melle, a vizespóló-bajnokság aznapi győztesének mindenki által megcsodálhatott tulajdona.
5. nap: szomorú vasárnap
A Babylon Circus-ról lecsúsztunk, ezt nagyon sajnálhatjuk. Több független hírforrásból azt hallottuk, hogy a nap legjobbja volt. Ez persze ezúttal nem volt olyan nagyon nehéz, a felejthető brit Razorlight, az enervált Sinéad O’Connor nem, csak a Faithless volt a konkuremcia. 
Faithless: izzott a színpad (Fotó: Bretus Imre) KÉPGALÉRIA
Karcos-markáns hangzás, ritmus és fény, kőkemény profizmus és kirobbanó energia Rollótól, Sister Blisstől, Maxi Jazztől. Aki szereti, annak nyilván bejött.
A nap csókolózása: 14 ezer fiú-lány, lány-lány, és fiú-fiú próbálta megdönteni a csókolózás világrekordját. Az biztos, hogy lelkesedés az volt és talán a rekord is sikerült, folyt a nyál rendesen.
6. nap: Garcia és Lukács őrmester parancsai
A Sziget utolsó előtti napján mindenki hozta a formáját: zúzott a Tools és a Tankcsapda, táncra perdített Sgt. Garcia. A sártenger varázsütésre eltűnt, csak az emlékképei maradtak. Csalódás volt a nagy dirrel-dúrral beharangozott !!! semmitmondó, erőltetett koncertje. De nem is ezért jöttünk, hanem a Tankcsapda miatt. 
Tankcsapda (Gáti András képgalériája)
Az volt csak fura, hogy elég ritkásan állt a tömeg a színpad előtt, ezt manapság a debreceni mérgek előtt sehol nem lehet tapasztalni. A drága jegy, a nagy esőzések, vagy más okból, de elmaradt a híres tankcsapdástábor Sziget-lerohanása. Ez Lukácsékat persze nem nagyon zavarta, ők nyomták a jól megszokott zúzást, de azt nagyon. Ahogy az énekes mondta saját magukról, a „debreceni parasztok” lenyomtak egy bő órás bulit, aztán átadták a helyet a Toolnak. Mi viszont inkább a salsamuffin őrmesterének parancsára tánccal múlattuk az időt. A Sgt. Garcia-koncert után ki-ki elindult Sziget-éj szerencsét próbálni. Volt aki megint rabbi-discóba tévedt, volt aki Ferenczi Györgyék energikus koncertjébe futott bele, olyan is akadt, aki valamely büfé mellett kötött ki, és a sör-pálinka fogságába kerülvén nem is mozdult többet éjszaka.
A nap pohara: egy bádogvödör, amely színűltig volt valami koktéllal, a Tankcsapdán.
7. nap: lekéstük Leningrad ostromát
A magyar etno-gitárzene legígéretesebb csapatával, a Naprával nyitottunk a napot. Mindenkit figyelmeztetek, soha ne hagyja ki, ha a Napra valahol játszik, mert még akkor is megbánja, ha nem is tud róla. Aztán jött a női Iggy Pop, az atombombázó született gyilkos (e film főszereplője volt), Juliette Lewis. Megint lenyűgözött energikus előadásmódjával, zúzós zenéivel. És az idő szaladt. Ezután jött a döbbenet. 
Juliette Lewis (fotó: Gáti András)
A hónapok óta várt Leningrad koncertje jött volna a fejben és írásban jól átgondolt menüsorban. Csakhogy mire átértünk a Világzenei színpadhoz, már épp oszlóban volt a tömeg. Azok a szerencsések, akik nem késték le a Leningrádot, bombasztikusnak mondták a koncertet. Ezen még a kitűnő Kerekes Band, meg a késői Korai Öröm sem segíthetett.
A nap vicces időtöltése: az utómosószerű gumivárban zajló habparty.
Hát, valahogy így töltöttük mi a Sziget Fesztivált. És Ön?
Küldjön fotókat, beszámolókat!
Saját beszámolóink mellett lehetőséget kínálunk olvasóinknak is, hogy leírják saját élményeiket a Szigetről és egyéb fesztiválokról. Beszámolót és a képeket a fesztival@sanomabp.hu címre küdheti.
