Kapcsolódó linkek
A nyáron igazolt ukrán csatár a 43. percben ritkán látható gólt szerzett (nézze meg!): 22 méterről bombázott a bal felső sarokba. Csodálatos gól volt” – mondta az angolok menedzsere, Rafa Benítez, aki ehhez még hozzátette: „Remek munkát végeztünk, holott a körülmények nem voltak ideálisak, olyan forróság volt, hogy a kispadról nem győztük adni a vizet a labdarúgóknak.”
Liverpooli gólöröm (uefa.com)
A Dinamo Zagrebnek Brémában volt „melege”: a horvát együttes ugyan megszerezte a vezetést a szünet előtt, a cseréinek köszönhetően azonban a brémaiak feljavultak a folytatásra, főleg a kispadról beszálló Hugo Almeida és Daniel Jensen „muzsikált” jól, mindketten gólt szereztek. „A szünetben mindenképpen változtatnunk kellett valamit, a második félidőben már jól játszottunk. Ráadásul jót tett a csapatnak, hogy a szünetet követően gyorsan egyenlíteni tudtunk” – magyarázta Thomas Schaaf, a Werder vezetőedzője.
Az UEFA-kupában tavalyelőtt és tavaly is diadalmaskodó Sevilla szintén a második 45 percre hagyta a döntést, Luis Fabiano és Frederic Kanoute góljaival végül magabiztosan nyert az AEK Athén ellen, melyben Tőzsér Dániel ezúttal nem lépett pályára. Farkas Balázs sem játszott a Szarajevóban győztes Dinamo Kijevben, mint ahogy Bognár Lászlót sem nevezte a Salzburg a Sahtar ellen 1-0-ra megnyert összecsapásra. Ellenben Juhász Roland végig a pályán volt az Anderlechtben, amely vereséget szenvedett a Fenerbahce vendégeként.
A harmadik kvalifikációs kör továbbjutói a csoportkörben folytathatják szereplésüket, a vesztesek az UEFA Kupa első fordulójában játszhatnak tovább. A visszavágókat két hét múlva, augusztus 28-án és 29-én rendezik.
—-Eredmények—-
BL-selejtező, 3. forduló, 1. mérkőzések:
Sparta Praha (cseh)-Arsenal (angol) 0-2 (0-0)
Gól: Fabregas (72.), Hleb (90.)
Sevilla (spanyol)-AEK Athén (görög) 2-0 (0-0)
Gól: Fabiano (48.), Kanoute (67.)
Fenerbahce (török)-Anderlecht (belga) 1-0
Gól: De Souza (33.)
Sarajevo (bosnyák)-Dinamo Kijev (ukrán) 0-1 (0-1)
Gól: Sackih (12.)
Zürich (svájci)-Besiktas (török) 1-1 (0-1)
Gól: Alphonse (97.), illetve Delgado (4.)
Werder (német)-Dinamo Zagreb (horvát) 2-1 (0-1)
Gól: Almeida (46.), Jensen (85.), ill. Balaban (45.)
Salzburg (osztrák)-Sahtar (ukrán) 1-0 (1-0)
Gól: Zickler (10., 11-esből)
Ajax (holland)-Slavia Praha (cseh) 0-1 (0-1)
Gól: Kalivoda (76., 11-esből)
BATE (fehérorosz)-Steaua Bucuresti (román) 2-2 (1-0)
Gól: Radzkov (40.), Bliznyuk (90.), ill. Goian (58.), Dica (84.)
Szpartak Moszkva (orosz)-Celtic (skót) 1-1 (1-1)
Gól: Pavljucsenko (42.), illetve Hartley (22.)
Tampere (finn)-Rosenborg (norvég) 0-3 (0-2)
Gól: Koppinen (20.), Kone (21., 82.)
Toulouse (francia)-Liverpool (angol) 0-1 (0-1)
Gól: Voronyin (43.)
Kedden játszották:
Valencia (spanyol)-Elfsborg (svéd) 3-0
Benfica (portugál)-FC Köbenhavn (dán) 2-1
Lazio (olasz)-Dinamo Bucuresti (román) 1-1