Élet-Stílus

Újabb Astana-kerekes bukott meg

Pozitív lett Andrej Kaszecskinnek, az Astana kazah kerékpárosának a doppingtesztje – amúgy ő a csapat harmadik olyan versenyzője, akiről az utóbbi időben kiderült, hogy vétett a szabályok ellen.

Kapcsolódó linkek


bicikli.lap.hu
sport.lap.hu

Andrej Kaszecskintől augusztus elsején vettek mintát az ellenőrök, akik vérdopping nyomaira bukkantak. Emiatt a csapat azonnal felfüggesztette a 27 éves kazah kerékpáros versenyzési jogát – írta az MTI.

Kaszecskin a harmadik olyan Astana-kerekes, aki fennakadt a doppingvizsgálaton. Korábban a német Matthias Kessler tesztoszteronnal bukott meg, a kapitánynál, a kazah Alekszandr Vinokurovnál pedig szintén vérdoppingot állapítottak meg a Tour de France alatt, az Astana ezért vissza is lépett a világ legrangosabb körversenyétől, valamint az összes augusztusi viadalt lemondta. A Német körversenyre egyébként nem is hívták meg, ugyanakkor a szeptemberi Vueltán már elindulna a csapat.

Doppingolt egy 55 éves olasz kerekes, aki megnyerte a bajnokságot az 55-59 évesesek között, de vélhetően megfosztják első helyétől és két évre eltiltják. Az amatőr sportolónál ajzószert mutattak ki.

Az Astana egyébként éppen a múlt héten jelentette ki: keményen harcol a dopping ellen, mindent megtesz azért, hogy megtisztuljon a sportág. Kaszecskin lebukása ennek tükrében különösen kínos. A csapat a következő közleménnyel azonban igyekszik kimászni a „mázból”: „Ez az újabb pofon csak megerősít bennünket abban a hitben, hogy nekünk nagyon keményen kell fellépnünk a doppingolás ellen. Harcolunk a tiszta sportért!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik