Kapcsolódó linkek
A szakmai stáb több kulcsjátékost is pihenetette a siófoki meccsén, a tartaléksorral felálló bajnok Debrecennek pedig meg kellett elégednie az egy ponttal. A 18. percben a újonc Siófok szerzett vezetést, egy baloldali beadás után Melczer fejelt közelről a jobb alsó sarokba. A Loki még a szünet egyenlített, midőn Rudolf megpattant lövése a jobb alsóban kötött ki. A második félidőben fölényben játszott a Debrecen, de elpuskázta a helyzeteit, Sidibe például egymaga négy ziccert is kihagyott.
„A debreceniek csalódottan jöttek le a pályáról, a mieink viszont örömittasak voltak a lefújás után. Tény, nagy siker a háromszoros bajnok elleni pontszerzés” – nyilatkozta a meccset közvetítő Duna TV-nek Botos Antal, a balatonpartiak vezetőedzője.
A nap másik találkozóján tovább folytatódott a Diósgyőr vesszőfutása, harmadik meccsét is elveszítette Pajkos János csapata: 4-1-re kapott ki Zalaegerszegen úgy, hogy házigazda ZTE az utolsó fél órában – amikor is a diósgyőri együttes már emberhátrányban játszott – három gólt is szerzett.
NB I, 3. forduló:
Zalaegerszeg-Diósgyőri VTK 4-1 (1-1)
Gól: Pekic (17.), Waltner (68., 81., 11-esből), Vulin (84.), ill. Douva (28.)
Kiállítva: Farkas (61., Diósgyőr)
Siófok-Debrecen 1-1 (1-1)
Gól: Melczer (18.), ill. Rudolf (34.)
Szombati program:
Nyíregyháza-REAC, 17:30
Győri ETO-Tatabánya, 18:00
Vasas-FC Sopron, 19:00
Kaposvár-Paks, 19:00
Vasárnapi program:
Budapest Honvéd-Fehérvár FC, 19:00
Hétfői program:
MTK Budapest-Újpest FC, 18:00