Kapcsolódó linkek
Az ártatlanságát hangoztató Antonino Filippo Speziale azért került szabadlábra, mert az őrizetbe vételekor még kiskorú volt. Haza azonban nem térhetett, egy fiatalok számára létrehozott intézetbe költözött.
A huligán eddig csak annyit ismert be, hogy jelen volt a rendbontásnál, de azt továbbra is tagadja, hogy köze lenne Filippo Raciti halálához. A rendőrt egy letépett mosdókagylóval találták el, és az orvosok már nem tudtak rajta segíteni. A botrány kapcsán 41 embert, köztük 15 kiskorút vettek őrizetbe.
Az olasz szövetség július 30-ig kitiltotta a nézőket a szicíliai csapat hazai találkozóiról, majd a bíróság ezt áprilisban gyakorlatilag annullálta, ugyanakkor a belügyminiszter visszaállíttatta az eredeti büntetést.
A végső határozat értelmében a Catania semleges pályára kényszerült pályaválasztóként is, mert stadionja nem felelt meg az eset után megszigorított biztonsági előírásoknak, ugyanakkor már nem kellett zárt kapuk mögött lejátszania a bajnoki mérkőzéseit.