Kapcsolódó linkek
Teljesen megérdemelt volt az argentinok győzelme, hiszen a cserepadjuk is erősebb a paraguayi válogatottnál. A 90 perc alatt az történt a pályán, amit a torna legnagyobb esélyesének tartott gauchók akartak. Nem tudták beszorítani az ellenfelüket, de állandóan támadásban voltak, és a Manchester Uniteddel kacérkodó Tevez előtt jó pár lehetőség adódott. A gólt azonban nem ő, hanem egy Messi-beadás után a Liverpool középpályása, Javier Mascherano lőtte.
Messi beállásával sokat javult az argentinok játéka (AFP)
A két dél-amerikai futball nagyhatalom közül a szakértők már a torna előtt is inkább az argentinokat tartották esélyesebbnek, és a brazilok csalódást okozó szereplése is ezt látszik igazolni. Egyedül a Real Madrid játékosa, Robinho nyújt elfogadható teljesítményt Dunga csapatában: az apró termetű játékos lőtte a selecao mind a négy gólját a kontinenstornán.
A C csoport másik csütörtöki összecsapásának csak az volt a tétje, hogy mely együttes szerzi meg első pontjait a 42. Copán. A kolumbiai Castrillon már a 15. percben bevette az amerikaiak kapuját, és az eredmény a későbbiekben nem is változott az unalmas összecsapáson.
Copa America, C csoport, 3. forduló:
Argentína-Paraguay 1-0
Gól: Mascerano (79.)
Kolumbia-Egyesült Államok 1-0
Gól: Castrillon (15.)
Piros lap: Zapata (Kolumbia, 86.)
A csoport végeredménye: 1. Argentína 9 pont, 2. Paraguay 6, 3. Kolumbia 3, 4. Egyesült Államok 0
A negyeddöntő menetrendje
Szombat:
Brazília-Chile
Venezuela-Uruguay
Vasárnap:
Mexikó-Paraguay
Argentína-Peru