Élet-Stílus

Az év egyik kiemelkedő viadalára készülnek a vívók

Hétfőn kezdődik a belgiumi Gentben a vívók Európa-bajnoksága, melyen a magyar válogatott jórészt tapasztalt versenyzőkkel vesz majd részt. Leginkább a párbajtőrözőktől várható jó eredmény.

Kapcsolódó linkek

vivas.lap.hu
sport.lap.hu

Tavaly két-két arany- és ezüstérem volt a termés, amivel idén is minden bizonnyal kiegyeznének a sportág hazai elöljárói, szakvezetői. Amint az a kontinensviadalt felvezető sajtótájékoztatón elhangzott, leginkább a párbajtőrözőktől várható jó eredmény, de női tőrben és férfi kardban is akadnak olyanok, akik jelenleg is a közvetlen elithez tartoznak. Hatból négy szakágban magyar vívó áll a világranglista élén: párbajtőrben Szász Emese és Boczkó Gábor, női tőrben Mohamed Aida, férfi kardban Nemcsik Zsolt vezeti a rangsort.

Utóbbi májusban kisebb hullámvölgybe került, de mostanra – úgy véli – talán már ismét megtalálta korábbi formáját. A tájékoztatón a szakvezetők és elöljárók egyformán hangoztatták, hogy az év két kiemelkedő viadala, az Európa-bajnokság, de különösen az október eleji, szentpétervári világbajnokság, fontos állomás lesz az olimpiai kvalifikáció szempontjából, így azokban a szakágakban, melyekben csapatversenyt is rendeznek Pekingben – női és férfi kard, férfi párbajtőr és női tőr – különös figyelmet fordítanak majd a válogatott kvartettek szereplésére.

Nem lesz ott az Eb-n a tőröző Mazza Lorenzo, akinek a közelmúltban eltört a lába, illetve a kardozó Csaba Edina, aki keresztszalag-szakadást szenvedett.

Az Eb-csapat:
Női tőr: Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Ujlaky Virginie
Férfi tőr: Szabados Gábor, Széki Bence, Berjozkin Anton, Bíró Péter
Női párbajtőr: Szász Emese, Nagy Tímea, Mincza-Nébald Ildikó, Hormay Adrien
Férfi párbajtőr: Boczkó Gábor, Imre Géza, Kulcsár Krisztián, Kovács Iván
Női kard: Nagy Orsolya, Sznopek Gabriella, Pető Réka, Varga Dóra
Férfi kard: Nemcsik Zsolt, Lengyel Balázs, Lontay Balázs, Decsi Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik