Kapcsolódó linkek
A playoffban 246 találkozón lépett jégre, csak egyszer kevesebbszer, mint a listavezető Patrick Roy, azzal viszont rekorder, hogy 22 szezonban vett részt az utószezonban. A liga történelmében szintén egyedülálló, hogy három különböző csapatban játszott legalább 400 mérkőzést a reguláris szakaszban: a Montrealt 402, a Chicagót 664, a Detroitot pedig 481 meccsen erősítette – eddig.
Az idei szezonban 71 partin 11 asszisztot osztott ki, a rájátszásban pedig 18 fellépésen egy gólt és hat góltérő átadást jegyzett. „Nagyon közel voltunk a Stanley Kupához, ám sajnos a főcsoport-döntőben elbuktunk. Jövőre együtt marad a csapat, és nem is elehet más a célunk, mint a végső győzelem” – mondta a még mindig sikeréhes Chelios, aki már kétszer elhódította a trófeát (1986-ban a Motrallal, valamint 2002-ben a Detroittal), és háromszor választották meg a liga legjobb védőjének.