A Kulturális Közlöny 10. számában megjelent felhívás szerint az OKM pályázatot hirdet a Magyar Köztársaság Nagykövetsége kairói Kulturális Tanácsosi Hivatala, a berlini Collegium Hungaricum és a római Magyar Akadémia igazgatói álláshelyének betöltésére.
Az intézetek fő feladatai között említi a kiírás az országok közötti kulturális és intézményes kapcsolatrendszer további fejlődésének elősegítését, a magyar kultúra hagyományos értékeinek és a kortárs művészeti alkotásainak bemutatását, a tudományos, oktatási, sajtó- és audiovizuális területekre kiterjedő együttműködések fejlesztését.
A kiírás szerint a pályázatnak tartalmaznia kell egyebek mellett az igazgatói tevékenységet, az intézet irányítását, vezetését körvonalazó stratégiai tervet is. A pályázatokat, amelyeket 2007. június 30-ig kell benyújtani, az oktatási és kulturális miniszter által felkért bírálóbizottság véleményezi.
A kiírás szerint a pályázatot elnyert igazgató személyéről Hiller István a benyújtási határidő lejártától számított 30 napon belül hoz döntést. A pályázati felhívások az OKM és a Balassi Intézet honlapjáról is letölthetőek.
A Kairói Kulturális Tanácsosi Hivatalt jelenleg Vida László vezeti, a berlini Collegium Hungaricum igazgatója Masát András, a Római Magyar Akadémia igazgatói posztját Csorba László tölti be.
Összesen 19 külföldi magyar kulturális intézet működik szerte a világon: Bécsben, Berlinben, Brüsszelben, Bukarestben, Delhiben, Helsinkiben, Kairóban, Londonban, Moszkvában, New Yorkban, Párizsban, Pozsonyban, Sepsiszentgyörgyön, Prágában, Rómában, Stuttgartban, Szófiában, Tallinnban és Varsóban.