Nem képtelenség

Dacára az előzetes várakozásoknak, nem szabadultak el az árak a Kieselbach Galéria legutóbbi aukcióján. Noha a képárverés legdrágábban elkelt műalkotása, Kmetty János rendkívül kvalitásos festménye – a Csendélet kannával és gyümölcsökkel – a kikiáltási ár több mint háromszorosán, 50 millió forintért lelt gazdára, a várt 80-100 milliós árcsúcsok elmaradtak. Nem csupán múló benyomás, hogy az új tulajdonos, valamint a képért versengő többi licitáló is higgadtan értékelték az alkotást. Bármilyen szép is, a precíz eladási statisztikákra építő mukincs.com rendszere szerint sem lett volna okos döntés magasabb árat fizetni érte (lásd a keretes írást).

Aukció előtt a Kieselbach galériában. Startra kész pénzügyi vállalkozások. Fotó: MTI

A fentiek is jelzik, hogy komoly tanulási folyamaton esett át a műtárgypiac. Ma már egy-egy modern és kortárs műveket kínáló árverésen a kalapács alá kerülő 200-300 kép közül egyre több hagyja el az árverés helyszínét milliós összeg fejében, tucatnyi kép ára 10 milliós nagyságrendű, a legfelső árszint pedig a 200 millió forintot is átlépte. Ezzel párhuzamosan egyre világosabb, hogy nem lehet pusztán szerelemből képet vásárolni, a tetszés, az esztétikum mellett az értékállóság kérdése nagyon is az előtérbe tolakodott. Noha évek óta vannak olyan hazai gyűjtők, akik kellő körültekintéssel hódolnak a képgyűjtésnek, és – galériákon, privát banki szolgáltatókon keresztül – szakemberek segítségét is igénybe veszik gyűjteményük összeállításához, gyarapításához, a befektetési szakemberek szerint ez nem feltétlenül elegendő. Jobb híján ugyanis sokáig a hazai szakértők is csupán művészettörténeti ismereteikre, a műkincspiacon szerzett benyomásaikra, megérzéseikre támaszkodhattak.

A MŰKINCS IS ÁRU. Manapság viszont a XX. századi magyar modern és kortárs festők műveinek szakértői és vásárlói már olyan adekvát eszközre is támaszkodhatnak egy-egy alkotás jövőbeli értékének megítélésében, amely objektív statisztikai számításokon nyugszik. Az első hazai festmény-befektetési elemző portál a piaci szegmens két legnagyobb forgalmazója, a Kieselbach Galéria és a Virág Judit Galéria (korábbi nevén Mű-Terem Galéria) aukcióin 1997 és 2006 között elárverezett mintegy 40 ezer műalkotás adatait dolgozta fel. E mellett a többi aukciós ház eredményeit is folyamatosan töltik a rendszerbe, hogy az árképzésbe behozzák a piaci alapú megközelítést is. A portál létrehozója, Golovics Lajos egyik tagja a hazai művészettörténészek azon kicsiny és szokatlanul gondolkodó csoportjának, amelyet már a nyolcvanas években zavart a hazai képzőművészeti termékek árának megérzéseken alapuló meghatározása. A művészettörténész hitvallása szerint a képek – dacára egyediségüknek és megismételhetetlenségüknek – a hétköznapi piaci termékekhez hasonlóan „viselkednek”. Ha górcső alá vesszük, hogy miként fut be egy képzőművész, és ebben milyen szerepet játszik a marketing, egyértelműen erre a következtetésre juthatunk. A portál azóta, hogy 2005-ben elkészült első, kezdetleges formája, három komolyabb fazonigazításon ment keresztül, s mostanra nyerte el végleges, felhasználóbarát megjelenését.

Összesen 2500 hazai művész adatai érhetők el, közülük azoknál, akiknél elegendő adat áll rendelkezésre, az egyedi grafikonok is elkészültek, többek között az alkotások átlagárának évenkénti változásáról. A mértékegység a kívülállók számára talán szokatlan, de nemzetközileg is használt: az egy négyzetcentiméterre vetített értékről van szó. Következtetni lehet egy-egy festő keresettségére annak a viszonyszámnak a megismeréséből is, amely az aukciókon elkelt, illetve a „pártában maradt” művek arányát jelzi. Az értéknövekedés alapján összeállított ranglistából pedig az is kiderül, hogy melyik művész alkotásai bizonyultak az elmúlt években a legjobb befektetésnek.

A szolgáltató portál külön megrendelésre egyedi elemzések elkészítésére is vállalkozik, ám nem állítható, hogy hatalmas potenciális piaca van. Magyarországon ugyanis jelenleg legfeljebb ezer lehet az aukciókon rendszeresen megforduló vásárlók száma. Ugyanakkor komolyabb üzleti lehetőséget sejtet, hogy míg a kilencvenes évek elején 100 milliós összegű volt a képárveréseken elkelt művek értéke, tavaly a két vezető hazai aukciós ház éves forgalma elérte a 3,5 milliárd forintot. A jó tanács pedig lehetséges, hogy nem csak azok számára kél el, akik többmilliós alkotások megvásárlására készülnek. „Már a néhány százezer forintos kép megvásárlásakor is több százezret lehet bukni, ha nem kellően felkészült a licitáló” – jelzi Golovics Lajos, hogy miért érdemes képárveréseken már a leglaposabb pénztárcájú vásárlónak is támaszkodnia a különféle grafikonokra. Az aukciókon ugyanis nem ritka, hogy a vevő elveszíti realitásérzékét: annyira szeretne megszerezni egy képet, hogy végül ésszerűtlenül magas árat fizet érte.

CSUPÁN FOGÓDZÓ. Csakhogy – hasonlóan, mint nagy tőzsdei lufik esetében a részvényeknél – igen nehéz megítélni, egy-egy kép ára milyen szinttől is számít irracionálisnak. Ehhez még a művészekről készített precíz statisztikák is csupán fogódzóul szolgálhatnak, és átlagszámokról lévén szó, keveset árulnak el például egy olyan mű várható jövőjéről, amely korábban nem került még aukciós forgalomba. „Ez csupán egy segédeszköz, a vásárlónak értenie kell a képekhez, meg kell tudnia ítélni egy-egy alkotás kvalitását, ha jó döntést akar hozni” – mutat rá Golovics a statisztika korlátaira. Egy neves, magas árfolyamú alkotónak is lehetnek például gyengébb művei, és ennek a vételi árban is tükröződnie kell, ha a vásárló hosszú távon nem akar ráfizetni. Egy gyengébben sikerült alkotás ugyanis később a művészt jellemző átlaghoz képest valószínűleg csak nyomott áron lesz értékesíthető.

Mindazonáltal nem csupán a magyarországi aukciós házak által reprezentált hazai művészettörténészek látnak fantáziát a képkereskedelemben, úgy tűnik, hogy a számok nyelvét beszélő befektetési szakma érdeklődését is felkeltette a művészet. A figyelem érthető: az utóbbi 10 esztendő alatt a kelendő képeknek 21 százalékos volt az inflációval korrigált éves hozama. Az aukciókon legalább kétszer megforduló alkotások statisztikája tehát azt jelzi, hogy képet venni jobb üzlet volt a közelmúltban, mint tőzsdézni. (Nem szabad persze figyelmen kívül hagyni, hogy a kiemelkedően jól teljesítő részvényekkel gyakran a képeknél is jobban lehetett keresni.) A Figyelő értesülései szerint két pénzügyi vállalkozás is startra készen áll, hogy műtárgy befektetési alapot indítson. Onnantól kezdve tehát pillantást sem kell vetni egy képre a „gyűjtőnek” vásárlás előtt, elegendő lesz pusztán a görbéket és a híreket figyelnie – igaz, nem is fog ott lógni a megszerzett kép a lakása falán.