Mozikban a Karib-tenger kalózai 3.

Jerry Brukcheimer valóban páratlan érzékkel rendelkezik, hogy a sikert kiszimatolja. Ami, ugye, egy producer esetében fontos tulajdonság, alapvető képesség. Pályája elején, 1995 tájékán (később a csillogástól elbódult, kábítószerekbe ereje teljében elhunyt) Don Simpsonnal társult (Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk?, A szikla), majd önálló kasszasiker-gyártásba fogott (csak vázlatosan: Con Air – A fegyencjárat, Armageddon, Tolvajtempó, Pearl Harbor – Égi háború, A nemzet aranya).

Kalózos kalandfilm-trilógiájának első része (A Karib-tenger kalózai – A Fekete Gyöngy átka) azon túl, hogy hizlalta a bukszáját, megmentette (abban az évben: 2003-ban) a Disney-stúdiót is a fenyegető csődtől. Nem csoda, ha komplexum vezetői örömmel bólintottak rá a folytatásra, illetve folytatásokra, merthogy egyszerre forgatták a kettes és hármas számú epizódot (A Karib-tenger kalózai 2. – Holtak kincse és A Karib-tenger kalózai – A világ végén), amik egy év eltéréssel kerültek a mozikba.

Megítélésünk szerint már a második felvonás esetében rezgett a léc, legalábbis nehezen követtük a történetet, ám a látványvilág és a jelentős színészek önfeledt mókázása elvitte a produkciót – meg a hirtelen támadt (retro) kalózfilm-érzés. Most – végül – viszont a történet megadta magát. A Karib-tenger kalózai – A világ végén egy nagyszabású (hosszú) és érdektelen, hogy ne mondjuk (de mondjuk) unalmas „tengeri kígyó”. Ásítás és értetlenség kíséri a hősök kalandjait, nem világos, ki mit miért tesz, vagy éppen hogyan árul el, és még a képi megjelenés is sivárra sikeredett.

Egyedül a színészek próbálkoznak valamiféle karakterrel és folyamatossággal, tehát Johnny Depp továbbra is dülöngélve szélhámoskodik, Orlando Bloom szívet tipor, Keira Knightley meg szép. Viszont az egyébként jeles hongkongi aktor, Chow Yun-Fat mindössze abban jeleskedik, hogy jól tudja rángatni az arcát.

Megpróbáljuk összefoglalni a három órás opus cselekményének leglényegét. Will Turner (Bloom), Elizabeth Swann (Knightley) és az egykori ellenfél, Barbossa kapitány (Geoffrey Rush) azért szövetkezik kényszerből Jack Sparrow (Depp) kiszabadítására, aki, ugyebár a polipfejű, szó szerint szívtelen (ezért elpusztíthatatlan) kalóz, Davy Jones (Bill Nighy) világ végi „börtönében” sínylődik, mert a világot uralni vágyó Kelet-Indiai Társaságot akarja megállítani. A Cutler Beckett (Tom Hollander) vezetette szövetség ugyanis egyszer és mindenkorra el akarja tüntetni a Föld (a vizek) színéről a kalózokat, úgyis, mint a szabad élet híveit. Ennek érdekében Beckett rövid pórázon tartja Jonest, akinek Bolygó Hollandi hajója rendre megsemmisíti az ellenszegülőket.

A túllihegett fordulatok mellett a forgatókönyvíróknak – Ted Elliott és Terry Rossio – arra már nem tellett, hogy életet leheljenek az utolsó részbe (apróság, de nagyon fáj: a főként a mellékszereplők szájába adott viccek laposak, rosszak), Gore Verbinski (A mexikói, A kör, Az időjós) rendező meg hagyta, hogy a film megtörténjen vele, vagy akképp is fogalmazhatnánk: asszisztált a harmadik bőr lenyúzásához. Ami nagyon áttetsző. Olyan „sok hűhó semmiért” fajta.