Kapcsolódó linkek
A nagy hármas az utolsó 12 percben mindössze egyszer talált be a gyűrűbe, ám ennek ellenére is csak két ponttal győzte le riválisát a Cleveland. „Arra törekedtünk, hogy minél jobban megzavarjuk őket a dobásaiknál. Ha ők hárman jó formában vannak, akkor bárkira veszélyesek lehetnek.” – nyilatkozta a találkozót követően Eric Snow, a Cavaliers védőjátékosa.
Ginobili figyeli, amint Horry könyökével fékezi meg Raja Bellt (Getty)
Nyugaton a Phoenix Suns egyenlített a San Antonio Spurs elleni negyedik mérkőzésen, főként a hajrában produkált 12-1-es rohammal. A Sunsban Amare Stoudemire 26 pontot dobott, Steve Nash neve mellé pedig 24 pont és 15 gólpassz került. A texasi Robert Horry 18 mp-cel a vége előtt durván fellökte Nash-t, az eset kis híján verekedésbe torkollott, mire a tettest végleg kiállították, a bosszúra szomjazó phoenixi Raja Bell pedig technikai hibával bűnhődött.
Az ötödik mérkőzést szerda este Phoenixben játsszák, de könnyen elképzelhető, hogy jó pár játékost eltiltanak, hiszen az incidens során mindkét csapat cserepadjáról többen is berohantak a pályára.
Keleti-főcsoport, elődöntő, 4. mérkőzés:
New Jersey Nets-Cleveland Cavaliers 85-87
A párharc állása: 3-1, a Cleveland javára
Nyugati-főcsoport, elődöntő, 4. mérkőzés:
San Antonio Spurs-Phoenix Suns 98-104
A párharc állása: 2-2