A volt pénzügyminiszterrel, László Csabával Győrben a Mediawave-fesztiválon futottunk össze, ahol a jelenleg adópartnerként dolgozó gazdasági szakember egy aránylag rendhagyó szerepkörben tevékenykedett: ő volt a filmes zsűri egyik tagja. A rendkívül lelkiismeretes ítészt rövid ideig faggathattuk, mert mennie kellett a következő filmes blokkot megnézni.
Járt már ezelőtt is a Mediawave-en, vagy most ez az első alkalom mindjárt zsűritagként? Hogyan került ide?
Először vagyok itt és már sokan kérdezték, hogy hogyan kerülök ide, de én csak a saját oldalamról tudom elmondani. Fölhívtak ismerőseim a filmszakmából és megkérdezték, hogy nincs-e kedvem elvállalni. Mivel érdekelt a dolog, igent mondtam. Hogy a szervezők miért pont rám gondoltak, azt tőlük kellene megkérdezni.
Mi megkérdeztük és elmondták, hogy azért gondoltak önre, mert a filmtörvény kidolgozása során pénzügyminiszterként egész más oldaláról ismerte meg a filmszakmát, és új szempontokkal tudja segíteni a fesztivált. A törvényt egyébként szinte mindenki sikerként könyvelte el, és több politikus a zászlajára tűzte már…
Amiről a legtöbbet szoktak beszélni, a támogatási rendszert, illetve a hozzá kötődő adókedvezményt valóban velem tárgyalta meg a szakma. Ez volt az én szerepem a filmtörvényben. A siker pedig leginkább a filmek felfutásán látszik, illetve azon hogy nagyon sokan jönnek már forgatni Magyarországra. Amikor a legrosszabb időszak volt, akkor 1-2 milliárd forintot költöttek külföldiek filmre nálunk, most pedig ez már a 10 milliárdot is meghaladja. Ha a nagy stúdiók, mint az etyeki igazán üzembe lépnek, akkor ez akár meg is duplázódhat.
Annak idején kiszámoltuk: duplázódásnál, triplázódásnál a külföldi filmesektől, az itteni többletfoglalkoztatásból és többletáfából származó bevétel már több lesz, mint az adókedvezmény, amit adtunk. Ezeken az arányokon pedig már messze túljutottunk.
Hogyan látja, a kultúra más területein is megvalósítható egy ilyen átfogó megegyezés?
A filmszakma nagyon speciális terület. Egyrészt sokkal inkább jelen van egyfajta üzemgazdálkodási szemlélet, mint máshol, másrészt olyan technológiával dolgoznak, amely viszonylag szabadon hordozható a világban. Érdekes, hogy sokszor a külsőnek látszó felvételeket is a stúdióban veszik fel. A filmesek ugyanis azt mondják, hogy a sztárok idejét így könnyebb beosztani, ott úgy világítják be, ahogy nekik tetszik, nem esik az eső, nem fúj a szél, így emiatt sem tolódik a forgatás. Tehát a helyszín nem számít. Az irodalom vagy a színház azonban sokkal inkább helyhez kötött.
Beszéltem a kultúra más területeinek képviselőivel, akik látták a filmtörvény sikerét és érdeklődtek, nem lehet-e hasonló az ő területükön is. Egy Nobel-díjas író azonban nem fog azért Magyarországra jönni két évre regényt írni, mert kap 20 százalék adókedvezményt. És persze a nagyságrendek is mások. Egy komoly amerikai produkció ugyanis akár 20-25 millió dollárt is elkölt Magyarországon.
A magyar filmekre is termékenyen hatott a filmtámogatás új rendszere. A bankok külön konstrukciókkal is készültek a filmes befektetésre. A magyar filmek felfuttatása is benne volt az eredeti tervben?
A kormány gazdaságpolitikai tekintetben a külföldi bérmunka felfuttatása érdekében támogatta ezt a konstrukciót. Az ugyanis világosan látszott, hogy ez megtérül a költségvetésnek. Az tulajdonképpen pozitív mellékhatás volt, hogy ez a hazai filmszakmát is fel tudta futtatni. Tegyük hozzá, hogy ezzel azért tisztában voltunk a törvényalkotáskor, és nemcsak az amerikai stúdiókkal tárgyaltunk, hanem a hazai szakma képviselőivel is.
Hiller István kulturális miniszter már-már varázsszóként használja az Arts & Business fogalmát. Milyen lehetőségeket lát a magántőke számára a kultúra világában?
Azt gondolom, hogy ma Magyarországon a kultúrának és az üzleti életnek a kapcsolata messze nem érte el azt a szintet, amit el lehetne. A művészvilág részben nem érti az üzleti világ gondolkodását és működését. Az állam feladata lenne, hogy a két fél jobban megtalálja egymást.
Hiller István is arról beszélt, hogy nem több pénzt kíván pumpálni a kultúrába, hanem megtalálni és összehozni a feleket…
Hát azért én úgy gondolom, hogy ez egy nehezebb történet. Többször beszéltem mindkét oldal képviselőivel. A szponzorációval foglalkozó üzleti oldal nem szívesen ad oda pénzt, ahol pazarlás folyik. Addig sem szívesen adnak, amíg Magyarországon olyan idióta szabályok vannak, hogy a sajtóban nem lehet megjeleníteni azt, ha valaki egy művészeti tevékenységet szponzorál. Az üzleti élet szereplőinek csak a részvényárfolyam számít, így ne várja el senki tőlük, hogy úgy támogatnak egy kulturális eseményt, hogy még a nevük sem hangzik el. Számukra ez nyilván az imidzsépítés miatt éri meg, és ennyit lehetne is engedni szerintem, ha 5-10-15 millió forintot adnak egy komoly kulturális produkcióra. Mindamellett én egyelőre nem látom a jeleit annak a közvetítői tevékenységnek, amiről beszélünk, nem látom, hogy felállt volna valamiféle intézményrendszer, nem látom, hogy bármi is működne ebből.
Az ön cége, a KPMG hogyan áll a kultúra támogatásához?
Ez érdekes, mert nálunk is egyre inkább előtérbe kerül ez a kérdés. Előfordul például olyan, hogy nagy budapesti kiállítások alkalmával lefoglalunk egy múzeumot estére a saját dolgozóinknak. A múzeumnak természetesen fizetünk, így a múzeum jól jár. A saját dolgozóink is jól járnak, akik munkaidőben nem jutnak el egy-egy tárlatra, így a párjukkal el tudnak menni. Ha emellett valaki a KPMG publikus tereit végigjárja észreveheti, hogy sok helyen láthatnak kortárs művészeti alkotásokat. Ezenkívül több kisebb rendezvényt is támogatunk, de hát biztosan nekünk is van még dolgunk. (A Mediawave díjátadójakor kiderült, hogy végül egy díj erejéig a KPMG is beszállt – a szerk.)
Az ön távozását retorikailag azzal indokolták, hogy túl magas volt a költségvetés hiánya. Mit szól ahhoz, hogy az utódja idején pedig gyakorlatilag elszállt az államháztartási mérleg?
Erre én nyilván nem tudok válaszolni. Ezt az akkori miniszterelnöktől, Medgyessy Pétertől kellene megkérdezni, hogy mi volt a szándéka. Azért az tényleg felmerül az emberben, hogy azóta már a duplájára is nőtt már a költségvetési hiány, mint amikor én távoztam. Ez persze semmilyen tekintetben nem változtat az akkori helyzeten. Ezen így nem is szoktam gondolkodni.
Hogyan látja, mikor lesz eurónk?
Ezt én sem tudom, de remélem, minél előbb, mert hiszem, hogy az euró jót tesz a magyar gazdaságnak. Nagyon bölcsen a kormány és a jegybank nem mond céldátumot. Elfogadták ugyanis a szakma azon javaslatát, hogy nem szabad újabb és újabb dátumokkal hergelni a piacot. Amikor majd a piac hitelesnek elfogad egy dátumot, amikor majd látható lesz, hogy a konvergenciaprogram végrehajtható, és nem egy-két hónap, hanem egy-két év távlatában, akkor lehet olyan céldátumot meghatározni, amit majd tartani kell. Most a számháborúba egy-két évig nem szabad belemenni.
