Élet-Stílus

UEFA: lesz-e spanyol házidöntő?

A Werder Bremen akadályozhatja meg, hogy spanyol házidöntőt rendezzenek a labdarúgó UEFA Kupában. A német együttes az elődöntő csütörtöki első mérkőzései során az Espanyol otthonába látogat, míg a másik ágon az Osasuna a címvédő Sevillát fogadja.

Amennyiben a barcelonai alakulat kiejti a brémai együttest, akkor 1998 óta először játssza majd a finálét két azonos nemzetbeli gárda. Akkor az olasz Internazionale a Lazio ellenében hódította el a trófeát.

Az Espanyol-Bréma összecsapás mindenesetre rendkívüli csemegének ígérkezik, hiszen a spanyolok az idei kiírás leggólerősebb csapata, a német bajnokságban pedig messze Miroslav Kloséék szerezték a legtöbb találatot. Az első mérkőzésen Spanyolországba utazó németeknél ráadásul kilábalt a hullámvölgyből a tavalyi világbajnokság gólkirálya.

Kapcsolódó linkek

spanyolfoci.lap.hu
sport.lap.hu

A brémaiak védelmére sem lehet panasz, hiszen a legutóbbi két idegenbeli UEFA-összecsapáson – a Celta illetve az Alkmaar ellen – gól nélkül megúszták. Az persze ellenük szólhat, hogy Pierre Womé, Tim Borowski és Per Mertesacker személyében három alapember is hiányozni fog csütörtök este.


UEFA: lesz-e spanyol házidöntő? 1

Klose kettõt lõtt az Alkmaarnak (Getty)


A spanyolok sem a legjobb felállásban fognak pályára lépni, mivel sárga lapos eltiltás miatt Pablo Javier Zabaletára, Francisco Chicára és Luis Garciára sem számíthat Ernesto Valverde. Ott lesz viszont a kezdőben Walter Pandiani, aki az idei kiírásban már tízszer volt eredményes.

A másik ágról már biztosan ibériai együttes jut be a glasgow-i fináléba, hiszen a Sevilla és az Osasuna méri össze az erejét csütörtök este, majd egy hét múlva a visszavágón. Ha a két együttes bajnokijait, vagy a spanyol pontvadászatban elfoglalt helyét nézzük, akkor egyértelműen a Sevilla az esélyesebb. Az UEFA Kupa címvédője hazai pályán kettő nullra nyert, a pamplonai mérkőzésen pedig nem esett gól.

A Sevilla mellesleg a második csapat lehet a sorozat történetében, amely megvédi címét, ez 1984-85-ben a Real Madridnak sikerült. A jogelőd Vásárvárosok Kupáját is figyelembe véve további két spanyol együttes, a Barcelona és a Valencia hajtotta végre ezt a bravúrt.

UEFA Kupa, elődöntő, első mérkőzések:
Osasuna (spanyol)-FC Sevilla (spanyol) 20:45 ó (Sport2)
Espanyol (spanyol)-Werder Bremen (német) 20:45 (Sport1)

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Ajánlott videó

Olvasói sztorik