– Bár Moldovát legyőztük, szerintünk Montenegróban a vereség ellenére jobban játszott a csapat.
– Osztom ezt a véleményt. Potgoricán kifejezetten jól futballoztunk, még a második félidő is rendben volt, nagy kár érte, hogy két buta hiba miatt, két tizenegyesgóllal végül elbuktunk…
– A gyengébb játékerőt képviselő Moldovával szemben meg küszködtek az első félidőben.
– Ennek több összetevője van. Bár számunkra nem sok tétje volt a meccsnek, mégis eredménykényszer alatt játszottunk, valamennyi játékos bizonyítani akart hazai pályán, és emiatt kissé görcsösek voltunk. A gyengébb teljesítmény másik oka a moldovaiak harcmodora. Állandóan ívelgettek, sokat volt levegőben a labda, ezért nem alakulhatott ki folyamatos játék. Szerencsére a szünet után már megváltozott a találkozó képe – és nyertünk.
– Várhidi Péter lehordta a csapatot az öltözőben?
– Nem erről van szó. A kapitány felhívta a figyelmet arra, hogy folyamatos nyomás alatt kell tartani az ellenfelet, másfelől figyelmeztetett, nehogy ráüljünk az eredményre. A szünetben megnyugodott az
, a közönséget is kiszolgálva futballozott.
– Önnek viszont alig akadt dolga, nagyon unatkozott?
– Egyáltalán nem unatkoztam, végig koncentrálnom kellett.
Végh Zoltánnak nem sok dolga volt szerdán (mtkhungaria.hu)
– Egy esetben kellett bravúrt bemutatnia.
– No igen, nem is tudom, mit csináltam volna, ha az első és egyetlen moldovai ziccer után gólt kapok. Szergej Alexejev helyzeténél sikerült jó ütemben kimozdulnom, lezártam a szöget, és a labda szerencsére elakadt a lábamban. Nagyon örülök, hogy megúsztam kapott gól nélkül a találkozót.
– Várhidi Péter szövetségi kapitány a fiatalítást tűzte ki a zászlójára, ugyanakkor sokak szerint inkább a legjobb formában lévő játékosokat kellene játszatnia kortól függetlenül. Ön hogyan foglal állást ebben az ügyben?
– Évekig a legjobbak játszottak, és nézzük meg, mire mentünk ezzel. Hát bizony nem sokra. Én is amondó vagyok, hogy az egyetlen járható út a fiatalítás, a jövő csapatának építése. Nincs más választásunk. Úgy látom, két-három éven belül tényleg lehet ütőképes válogatottunk, amely kijuthat egy nagy világeseményre.
– A helyzete speciális, hiszen két-három éven belül aligha lesz ott a válogatott közelében, tekintve hogy április elején tölti be a 36. életévét.
– Valószínűleg én már tényleg nem leszek válogatott akkor, amikor beérik a mostani munka gyümölcse, ennek ellenére pártolom a fiatalítást.
– Meddig szeretne még futballozni?
– Két jó évem még biztosan van, aztán meglátjuk, mi lesz. Ha már nem is játszom, kapusedzőként vagy bármilyen más funkcióban azért ott szeretnék lenni a válogatott mellett, amikor jönnek a sikerek. Merthogy jönni fognak…
Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!