Élet-Stílus

Gyengélkedett a PSA Peugeot Citroen

Az európai piac viszonylagos gyengesége és az ádáz árháború miatt tavaly visszaesett a francia PSA Peugeot Citroen értékesítése: 3,366 millió járművet adtak el, 0,7 százalékkal kevesebbet a 2005-ös 3,39 milliónál.

A világ többi részén 4 százalékkal nőtt az értékesítés mennyiségben, de Európában 2,7 százalékkal csökkent, miközben az európai piac egészében csak 1,1 százalékkal bővült tavaly, azaz 2006-ban, közölték a vállalatnál hétfőn. A Renault értékesítése 4 százalékkal fogyatkozott meg tavaly.

Elemzők megjegyzik, hogy a Renault-hoz hasonlóan a PSA Peugeot Citroent is sújtotta tavaly az új modellek kiadásának némi késlekedése, de az idén nagyobb választékra lehet számítani. A cégnél óvatosan úgy becsülik, hogy a termékeik kétharmadát fölvelő európai piac az idén is a tavalyihoz hasonlóan alakul, és nem lesz enyhülés az erős versenyben. Az Európán kívüli piacokon idén is gyors növekedésre számítanak.

Az új szériák bevezetésénél elkövetett hibák miatt februárban távozik a cégtől Jean-Martin Folz vezérigazgató, helyét Christian Streiff, a nyugat-európai Airbus repülőgépgyár korábbi vezérigazgatója veszi át – habár nem túl jó jel, hogy Streiff viszont az Airbus-kiszállítások késése okozta, tavaly nyári-őszi vezetési válság egyik áldozata lett – október elején mondott le -, miután néhány hónapig az anyavállalat, az EADS élén szolgált társelnökként, és e minőségében vezette az Airbust.

Nyugat-Európában tavaly 1,8 százalékkal csökkent a PSA Peugoet Citroen csoport értékesítése mennyiségben, 2,312 millió járműre. Lengyelországban, Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában és Horvátországban tavaly átlagosan 1,7 százalékkal bővült a piac, és a PSA Peugeot Citroen csoport 3,1 százalékkal 101 ezerre növelte eladott autói számát, közölték a cégnél. A 12,9 százalékkal bővült orosz piacon 68 százalékkal 27 ezerre, a 33,9 százalékkal bővült kínai piacon 43,1 százalékkal 202 ezerre növelték az eladott járművek számát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik