Az év koncertjei

Nem panaszkodhattunk 2006-ban a sztárfelhozatalban: itt járt többek között Sting, Robbie Williams, a Deep Purple, Liza Minelli, Ricky Martin, Morrisey, Billi Idol, a Guns’n’Roses és Chris Rea: még felsorolni is nehéz. E „kategóriából” nem mindeki nyújtott maradandó élményt, de a Depeche Mode, Iggy Pop és Eric Clapton mindenképp megérdemli, hogy szerepeljen rendhagyó koncertnaptárunkban. Örvendetes, hogy különböző fesztiválokon és koncerttermekben rendre feltűnnek itthon még ismeretlen, de zseniális zenekarok szerte a nagyvilágból. És persze itt vannak a magyar együttesek is, komoly konkurenciát jelentve az előbbieknek az fn-naptárba kerüléshez.

Íme, az év legemlékezetesebb koncerjei – szerintünk.

Múltidéző január

Az év első, reménytelenül hosszú hónapjának közepén Alexander Balanescu tette tiszteletét a Művészetek Palotájában, ahol a róla elnevezett kvartettel a Maria T. című albumot mutatta be. Az album Maria Tanase-nak (1913-1963) állít emléket: a román Edith Piaf-ként is emlegetett énekesnő dalait veszi alapul, és ebből a sajátos kelet-európai dallamvilágból kever négy vonósra és időnként egy kisegítő ütősre félreismerhetetlen Balanescu-dalokat. A koncerten felidézték a technika segítségével Tanase hangját. Egészen hátborzongató volt, amikor a több mint negyven éve halott énekesnőt kísérte a kvartett élőben. A koncertet egy nem túl szerencsés videó-installáció egészítette ki, azt azóta már megbocsátottuk az elkövetőjének.

bővebben>>

Kutyákkal táncoló február

Február közepén a francia zenei vonal egyik legizgalmasabb együttese lépett fel az A38-as Hajón. A fiatal francia zenészek hat éve próbálják összehozni a jazz és a szving lüktetését a punkos beindulással. Mindezt némi blues-zal, funkyval keverik és elementáris lendülettel adják elő. A csapat gitárosa (Sebastien Teuile), egy igen eredeti, kalapos figura úgy recsegtette a gitárját, hogy közben iszonyúan vicces csodálkozó, kikerekedett szemeket meresztett a közönség felé. Nem állhattuk röhögés nélkül, pedig közben a földbe kívánt döngölni. A ritmusszekció a nagybőgő (Fred Debraine) és a dob (Paul Melnotte) mellett egy baritonsaxofonnal (Stephan Routtier) egészült ki, így – eredeti hangzást létrehozva – erősen rásegítettek az immár nyilvánvalóan előre megfontolt szándékú zúzásra. A frontemberről (Eric Letinier-Simoni) mégsem tudtuk levenni szemünket, lehengerlően énekelte, üvöltözte végig a bulit, erős kisugárzása és recsegős hangja betöltötte a Hajót. A „JazzPunkCircus” az év egyik legjobb koncertje volt, még akkor is, ha a közönség inkább a Pál Utcai Fiúkért ment ki a Hajóra.

bővebben>>

Yonderboi március

Szintén az A38 Hajón mutatta be március végén Yonderboi a várva várt második, Splendid Isolation című lemezét. Az új korong szakított az első hangzásvilágával, tökéletes keveréke a trip hop, hip hop, ambient és R&B stílusoknak valamint megfigyelhető az erőteljes gitárjelenlét is. A kicsit több mint egy órás koncert során élő zenekarral, dobossal, két gitárossal, billentyűssel, dj-vel és két énekessel lépett színpadra a fiatal zenész. A performance tökéletes volt. Azt hinnénk, hogy az elvileg elektronikus alapokon nyugvó zenét nem lehet átültetni különböző hangszerekre és élőben előadni. És mégis! Yonderboi tökéletesen hozta a lemez hangzását, átdolgozva gitárra és dobra. A hatás nem marad el, a közel 600 ember szinte egy ütemre bólogatva táncolta és hallgatta végig a koncertet.

bővebben>>

Rocketman április

Nem kétséges, hogy a FigyelőNet kultúrkommandójának idei nagy felfedezettje, a Red Elvises volt, amely tulajdonképpen két Amerikába kivándorolt orosz srác rock and roll cirkusza. Igor Yuzov (gitáros, énekes, showman, Elvis-parodista, és viccesarcvágó) és Oleg Bernov (basszusgitáros, hangosan füttyentő, viccesarcvágó, néha énekes, általában teli szájjal nevető) maga köré gyűjtött egy őrült minnesotai dobost (Adam Gust) és az elsőre törékenynek tűnő szintis-harmónikás moszkvai női démont, Sashát. Mindez Red Elvisesként írja be magát tíz éve a világ rockbohócainak sorába. A Mediawave fesztiválon mutatkoztak be, magukat folyamatosan „Your favorite band”-ként aposztrofálták: és igazuk volt. Ók a mi „favorite bandünk”, azóta is. Így év vége felé beavathatjuk olvasóinkat szerkesztőségünk kis műhelytitkába is: nincs FigyelőNet buli a zenekar slágere, a Rocketman nélkül.

bővebben>>

Sumo május

Tövisházi Ambrus, az Amorf Ördögök zeneszerzője és billentyűs-énekese Erik Sumo néven jó pár éve készít szürreális-szórakoztató zenéket. A kortárs kísérleti elektronika, a poszt-blues és a 60-as, 70-es évek popzenéjének kereszteződésében fogant dalokból tavasszal már ki is jött a debütálő album, a My rocky mountain. Május végén ezt mutatták be fergeteges sikerrel a Zöld Pardonban. Tövisházi Eric Sumo Ambrus így írja körül a lemezt: „van benne westernhős-trombita, reggae, kis jazz, soul, görög buzuki-zene, francia álsanzon, sok bolond hang és balkáni hangulat. Szóval ez a szürreális pop nyomult a fejekbe és némi sör. Nyár volt, tömeg és buli.

Depeses június

„Depeses vagy duranos?” – hangzott a 80-as évek nagy kérdése. És erre komolyan kellett ám válaszolni. 2006 márciusában és júniusában Budapest egyértelműen az utóbbi volt. Idén kétszer is járt nálunk a világ egyik leghíresebb bandája, a modern zenei élet legnagyobb hatású és legkitartóbb zenekara, a Depeche Mode. A márciusi koncertre olyan gyorsan elkapkodták a jegyeket, hogy júniusban újra visszatértek a Sportarénába. Új albumuk világkörüli turnéjába építették bele kétszer a magyarországi fellépést. Lélegzetelállító show, kitűnő hangzás, a „depeses” apukák ugráltak együtt szintén „depeses” kislányukkal. Dave Gahan, Martin Gore és Andy Fletcher jobb, mint valaha, komolyan.

Lassúkezű július

Eric Clapton először lépett fel Magyarországon júliusban. A zsúfolásig megtelt Budapest Sportarénában igazolta a vele kapcsolatos várakozásokat – egy sztár volt itt, akiben nem kellett csalódnia a népes hallgatóságnak, teljesítette a rock- és bluesrajongók várakozását. Az emberek elbűvölten hallgatták Lassúkezű szenzációs gitárjátékát. Az első perctől az utolsóig elemében volt: akik már hónapok óta várták a nagy pillanatot, részletesen ismerték európai turnéjának dal-listáját, s ehhez csaknem teljesen tartotta magát. Valószínűleg senki sem bánta, hogy a Back Home című lemezéről, amelynek nyomán a 2006-2007-es turnét elkeresztelték, végül egyetlen dalt játszott csupán. Ezt a hazatérést úgy értelmezte, hogy saját klasszikusaihoz “tért meg”, sorra játszotta örökzöld számait: Layla, a Cocaine, a Crossroads.

bővebben>>

Augusztus, No fun

Az idei Sziget legerősebb napjának legerősebb koncertjét és alighanem az év legnagyobb zúzását egy hatvan körüli úriember vezette elő. Na, jó nem úriember, hanem egy vadállatt, egy mocskos őspunk: Iggy Pop. (Viszont tényleg 60 lesz jövőre.) A nagyszínpad koraesti koncertje maga volt a rock and roll: minden benne volt, ami a nyers, őrült, zúzós zenét valaha is jelentette. Iggy Pop pár évvel ezelőtt újraindította a 60-as években alakult Stooges nevű zenekarát. Ez a banda már akkor vad punkot játszott, amikor a Beatlesért rajongott a világ, és amikor Johnny Rotten még hátulgombolós kissrác volt. A koncert legemlékezetesebb pillanata, amikor a Stooges-koerográfia szerint a No Fun alatt felhívott tíz-tizenöt fiatalt, (eközben a biztonsági emberekből is bohócot csinált, akik a színpadra felszaladó rajongókat kergették), és így nyomták le azt a klasszikus slágert, amit minden valamirevaló punkzenekar játszott és játszik mind a mai napig.

Trombitáló szeptember

Szeptemberben az A38 Hajó jóvoltából Budapestre költözött egy kicsit Varsó. Az „Én városom – Varsó” fesztivál egyik legfontosabb produkciója a zseniális lengyel trombitás Tomasz Stanko fellépése volt. A kelet-európai jazz kultikus alakja a hetvenes években csatlakozott az Európai avandgárd jazzmozgalomhoz, a legendás hegedűssel, Zbigniew Seiferttel alakítva kvartettet. A szeptemberi koncerten a Varsói Felkelés Múzeumának megnyitójára tavaly írt jazz-oratóriumát adta elő.

bővebben>>

Barbár október

Tavaly ötévnyi szünet után újjáalakult a Barbaro zenekar. Az együttes 90-es évekbeli rapszodikus és nem kifejezetten

termékeny működése annál súlyosabb, töményebb és rendkívüli módon kidolgozott dalokat eredményezett. A népzenei hagyományokat a rockzenével és néhol a punk lendületével sajátos módon ötvöző, elképesztően képzett és elhívatott zenészekből álló banda új felállásban – Both Miklós énekessel – egyre többet koncertezik, idén is többször láthattuk-hallhattuk Cziránku Sándor és társai mágiáját. Októberben a Wigwamban adták elő szenvedélyes zenéjüket, amelyben a csángó és a moldvai népdalok, a szépséges balkáni dallamok felolvadtak az öntörvényű egészben. Ez nem folk volt, nem rock, hanem egy ezeket magasabban átfogalmazó szárnyalás.

Nu jazz november

A zongorista Bugge Wesseltoft nevének említése nélkül nemigen beszélhetünk Nu Jazz-röl és Future Jazz-ről. A Trafóban, novemberben meggyőződhettünk erről. a vad experimentalitás, a lüktető drum and bass és trip hop, a zajművészet, a dj-hangzásvilág, a repetitív monotónia és a pszichedelia. Az elsődleges dolog, ami megkülönbözteti Wesseltoft és csapata zenéjét a többi dzsesszt és elektronikus tánczenét kombináló formációtól, az az, hogy a szerző és zenészei mérföldekkel előrébb járnak az élő improvizációk terén, mint a műfaj legtöbb képviselője.

Mérges december

A december a különböző „nagy karácsonyi koncertekkel” telik. Az év utolsó napjaiban is naponta több együttes mutatja be évvégi koncertjét. Ezt mind úgy hirdetik, hogy „az immár hagyományossá vált karácsonyi XY koncert.” Na, így hirdették a Tankcsapda decemberi Pecsa-buliját is. Lukács Lászlóék biztosra mennek: évről évre megtöltik a Petőfi Csarnokot, és iszonyú zúzós bulit nyomnak. Az egyre növekvő rajongótábor szintén biztosra megy: évről évre iszonyú zúzós bulit kapnak. Idén a néhány hónapja megjelent Mindenki vár valamit című album volt a koncert főmenüje, de előételként és desszertként azért megkapták a rockerek a legjobb mérgeket, amelyek a debreceni trió boszorkánykonyhájából az utóbbi majdnem húsz évben kikerültek.