Élet-Stílus

Második meccsét már hozta Hitchcock

Pénteken ült le a Columbus kispadjára Ken Hitchcock, és a bemutatkozása a volt csapata ellen nem sikerült. Vasárnapra virradóra már nyert a Blue Jackets, és nem is akárki, a csoportvezető Minnesota Wild ellen az észak-amerikai profi jégkorongligában.

Ken Hitchcockot még az idei szezonban küldték el a Philadelphia együttesétől, de a héten megállapodott a Columbus vezetőségével, és nem sokáig maradt munka nélkül. A pénteki bukta után, másnap a kétgólos és két asszisztos Szergej Fedorov vezérletével sima győzelmet aratott a papíron sokkal erősebb Minnesota ellen.

“Kellemesen csalódtam a csapatban ” – nyilatkozta a találkozó után Hitchcock, aki korábban a Dallas Stars és a Flyersnél dolgozott. “Már a tegnapi meccsen is voltak jó pillanataink. Megvannak a szükséges alapok ahhoz, hogy egy jó csapatot építsünk fel.”

A Wild egyszer sem vezetett a mérkőzésen, amely végül az utolsó harmadban dőlt el. A 2-1-es Blue Jackets vezetéssel zárult első, majd gólnélküli második után, az utolsó játékrészben egyenlített a Minnesota, de ezután sorozatban hármat lőtt a Columbus, kettőt ebből Fedorov.

Nem akármilyen góllal nyert a New Jersey Devils ellen a San Jose Sharks a legutóbbi játéknapon: az addig gólnélkül meccsen az utolsó harmadban egy félreértés miatt ugrott be a kispadról a pályára Joe Thornton. “Magam sem tudom pontosan, hogy mi is történhetett. Nem lett volna szabad a cserénél a jégen lennem, de a kispadnál egy kisebb félreértés akadt. Az érkező korongra pedig természetesen lecsaptam, és sikerült gólt ütnöm.”

Az utolsó másodpercekben a kapusát lehozó Devilsnek beütötte a másodikat Mike Grier, és ezzel sorozatban ötödik hazai meccsét hozta a Sharks, amely saját közönsége előtt a szezonbeli tízből csak kettő mérkőzést bukott el. A San Jose kapujában Jevgenyij Nabokov idei harmadik shutoutjának örülhetett, a karrierje során 30. alkalommal sikerült ez a bravúr.

NHL, alapszakasz
Atlanta Thrashers-Florida Panthers 1-0
Columbus Blue Jackets-Minnesota Wild 5-3
Montreal Canadiens-Philadelphia Flyers 2-4
New York Islanders-Washington Capitals 4-1
Toronto Maple Leafs-Boston Bruins 1-3
Pittsburgh Penguins-New York Rangers 1-2 – hosszabbítás után
Nashville Predators-Detroit Red Wings 6-2
St. Louis Blues-Phoenix Coyotes 1-2
Colorado Avalanche-Vancouver Canucks 4-1
Los Angeles Kings-Calgary Flames 3-1
San Jose Sharks-New Jersey Devils 2-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik