Élet-Stílus

Husztiék legyőzték Szabicsékat

admin
admin

2006. 11. 25. 17:44

Huszti Szabolcs együttese, a Hannover egygólos győzelmet aratott a Szabics Imrével felálló vendég Mainz felett a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 14. fordulónak szombati játéknapján.

Mindkét magyar labdarúgó kezdőként lépett pályára az alsóházi rangadón: a sereghajtónál Szabics Imre végig játszott, míg Huszti Szabolcsot a két perccel a vége előtt lecserélték. Ekkor azonban már “zsebben volt a mérkőzés” a hazaiaknak, a három pont sorsárról a szezon során negyedszer eredményes Vahid Hashemian döntött a 75. percben. Sikerének köszönhetően a Hannover feljött a 12. helyre.

Dárdai Pál csapata, a hazai környezetben játszó Hertha BSC nyert az Alemannia Achen ellen, a válogatott légiós ezúttal nem jutott szóhoz a találkozón, még a kispadra sem ült le.

A második Werder Bremen magabiztosan tartotta otthon a három pontot a Bielefeld ellenében, így továbbra is üldözi az éllovas Schalke-t, és győzött a címvédő Bayern München is, amely jelenleg harmadik a német tabellán. A címvédő bajorok Claudio Pizarro találatával verték idegenben a Hamburgot – ez azért érdemel külön említést, mert perui csatár sorozatban harmadik bajnoki mérkőzésén szerzett győztes gólt.

Bundesliga, 14. forduló:
Werder Bremen-Arminia Bielefeld 3-0 (2-0)
Gól:
Klose (29., 45.), Hunt (75.)

Hamburg-Bayern München 1-2 (1-0)
Gól:
Van der Vaart (18., 11-esből), ill. Makaay (57.), Pizarro (79.)

Hertha BSC-Alemannia Aachen 2-1 (1-1)
Gól:
Pantelics (41.), Dejagah (61.), ill. Lehmann (45.)

Hannover-Mainz 1-0 (0-0)
Gól:
Hashemian (75.)

Frankfurt-Dortmund 1-1 (1-0)
Gól:
Kirgiakosz (38.), ill. Smolarek (79.)

Wolfsburg-Nürnberg 1-1 (0-1)
Gól:
Menseguez (74.), ill. Saenko (7.)

Pénteki program:
Schalke-Bochum 2-1 (2-0)
Gól:
Rafinha (19.), Lövenkrands (27.), ill. Gekasz (49.)
Kiállítva: Butscher (66., Bochum)

Vasárnapi program:
Bayer Leverkusen-Energie Cottbus 3-1 (1-0)
Gól:
Barbarez (19.), Rolfes (66.), Voronyin (80.), illetve Munteanu (52.)

VfB Stuttgart-Borussia Mönchengladbach 1-0 (1-0)
Gól:
Cacau (6.)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.