Élet-Stílus

Egy rendőr lelőtt egy párizsi szurkolót

Egy rendőr rálőtt a PSG csapatának két szurkolójára a francia együttes csütörtök esti, hazai UEFA-kupa mérkőzését követően. Az egyik drukker meghalt, a másik pedig súlyosan megsérült.

A párizsi rendőrség tájékoztatása szerint a civil ruhás nyomozó az összecsapás után nem sokkal a stadionon kívül arra lett figyelmes, hogy mintegy 150 párizsi fanatikus rátámadt a vendég izraeli Hapoel Tel-Aviv néhány francia szimpatizánsára.


A rendőr a bajba jutottak segítségére sietett, a tömeg azonban ellene fordult, ezért kénytelen volt fegyverét használni. Előbb könnygázgránátot vetett be a randalírozók feloszlatására, majd, miután nem járt sikerrel, rálőtt kettőre a támadói közül.


Egyikük azonnal életét vesztette, míg a másikat súlyos állapotban szállították kórházba. Az esettel kapcsolatban kiderült, a felbőszült drukkerek szélsőjobboldali szimpatizánsok voltak, és a „Franciaország a franciákért” rigmust kiabálva rontottak rá az izraeli együttes szurkolóira.


A párizsi rendőrség továbbá közölte, hogy a beavatkozó civil ruhás nyomozó színes bőrű volt.

A drukkereket feltehetően az ingerelte fel, hogy a meccset nagy meglepetésre a Hapoel nyerte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik