Élet-Stílus

Henin és Navratilova Debrecenben

December 9-én a debreceni Főnix Csarnokban rendezik meg a Kenó Teniszgálát, amelyen olyan világnagyságokat csodálhat meg a publikum, mint Justine Henin-Hardenne, a világranglista belga éllovasa, valamint minden idők talán legjobb női játékosa, a hússzoros wimbledoni bajnok amerikai Martina Navratilova.

Szalay Péter, a gála igazgatója kifejtette, hogy az esemény előkészületei már hónapokkal ezelőtt elkezdődtek, és szerencsések voltak, hogy választásuk a belga sztárra esett, aki bár akkor még harmadik volt a rangsorban, most viszont elsőként zárja az esztendőt. „Justine az egyes mérkőzését azzal a szerb Jelena Jankoviccsal vívja majd Debrecenben, akivel az idei US Open elődöntőjében óriási meccset játszott, s aki az év legtöbbet fejlődött fiatal női játékosa cím várományosa.”

A gála másik csillaga az ötvenkilencszeres Grand Slam-győztes Martina Navratilova lesz. „Boldog vagyok, hogy újra találkozhatok Martinával és még játszhatunk is” – nyilatkozta Temesvári Andrea, aki éppen 20 esztendeje diadalmaskodott a csehszlovák származású szupersztárral a Roland Garros páros döntőjében. „Arra pedig különösen büszke vagyok, hogy egykori játékostársam az én felkérésemre vállalta a szereplést.”

A debreceni esemény műsorát úgy állították össze, hogy a nézők a sportág minden szépségéből kaphassanak ízelítőt. A mai csúcstenisz a Henin-Hardenne–Jankovic mérkőzésen várható, a közelmúlt játékát pedig Navratilova, Temesvári, Taróczy Balázs és Noszály Sándor mutatja be.

A nemzetközi gála kapcsolódik a fennállásának 100. évfordulóját 2007-ben ünneplő Magyar Tenisz Szövetség ünnepi eseménysorozatához. A december 9-én pályára lépő összes sportoló fekete gyászszalagot visel majd, így tisztelegve a pénteken elhunyt Puskás Ferenc emléke előtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik