Élet-Stílus

Az Aranylabda várományosai: Lampard

November 27-én hirdetik ki az idei Aranylabda-szavazás győztesét. Az addig hátralévő napokban bemutatjuk a díj várományosait, a negyedik részben a titkos esélyes Frank Lampardról esik szó.

A Chelsea sztárja, mint ahogy a bevezetőben említettük, titkos esélyes, ami ebben a megfogalmazásban azt jelenti: meglepetés lenne, ha a november 27-án ő emelhetné a magasba az aranygömböt, ugyanakkor mégis megtörténhet. Az utóbbi esetben Lamprad Stanley Matthews (1956), Bobby Charlton (1966), Kevin Keegan (1978, 1979) és Michael Owen (2001) nyomdokaiba lépve az ötödik angolként vehetné át a France Football díját.

Tavalyi “ezüstérmek”

Ne legyünk szemérmesek, tavaly sokkal jobban rászolgált az elismerésre, mint az idén, csakhogy a brazil Ronaldinho leszorította a dobogó tetejéről, az Aranylabda-, és FIFA Év játékosa választáson is második helyen ért célba a brazil klasszis mögött. A még csak 27 éves középpályás persze az idén sem teljesített rosszul (sőt!), vezetésével a Chelsea megvédte a tavaly kivívott elsőségét, ő maga 16 góllal és 9 gólpasszal járult hozzá a címvédéshez.

A vb nem Lampardékról szólt

Az angol válogatott világbajnoki szereplése viszont sokat rondít az összképen. Az aranyról álmodó angolok már a nyolc között elvéreztek Németországban, és Lampard sem csinált semmi érdemlegeset, már persze azon túl, hogy a portugálok elleni büntetőpárbajban tizenegyest hibázott. A vb-n nem volt csúcsformában, és nem is találta a helyét a csapatban – ez persze a rossz taktika mellett annak is betudható, hogy nem derült ki, hogy a Lampard, Gerrard, Beckham trióból ki is forgatja a karmesteri pálcát (végül egyik se).

11 millió fontos ajánlat
Az Aranylabda várományosai: Lampard 1

Gólöröm: az elõzõ bajnoki szezonban 16-szor volt alkalma rá (EPA)



De vissza Lampardhoz, aki – mint köztudott – futballista családból származik. Apja, idősebb Frank, valamint első unokatestvére, Jamie Redknapp is a válogatottságig vitte, míg nagybátyja, Harry Redknapp edzőként vívott ki magának rangot. A “kis” Frank 1973. június 25-én született, a családi hagyományoknak megfelelően a West Ham-ben bontogatta a szárnyait (édesapja is a WHU-t erősítette, a nagybácsi pedig menedzsere volt a londoni csapatnak), majd 2001 májusában 11 millió font ellenében a Chelsea-hez igazolt.

A londoni kékek játékosaként két bajnoki címet, egy Ligakupát, egy Szuperkupát (Community Shield) nyert, és egy sor egyéni elismerést is bezsebelt, ráadásul: 2005 őszén nem akármilyen rekordot állított fel azzal, hogy sorozatban 164 Premier League-mérkőzést játszott, megszakítás nélkül! A válogatottban 1999 októberében mutatkozott be, eddig 45 meccsen 11 gólt szerzett címeres mezben.

Ronaldinho bókol

Ezzel együtt könnyen meglehet, hogy Lampard idén sem nyer Aranylabdát, ugyanakkor Ronaldinho elismerését már kivívta magának, a brazil klasszis a The Sun-nak a következőket nyilatkozta az angolról. “Nagyon jó játékos, örülök, ha összefuthatok vele a pályán. Barátomnak mondhatom őt, és szeretem nézni a játékát, persze igazán akkor örülnék, ha Barcelona-mezben látnám.”

Szakmai vélemény
Várhidi Péter, a magyar válogatott megbízott szövetségi kapitánya:
“Remek fizikai adottságokkal rendelkezik, a modern középpályás megtestesítője. A védekezésből és a támadásból is egyaránt kiveszi a részét, rengeteget fut, az egész pályát képes bejátszani. A rúgótechnikája átlagon felüli, a fejjátéka azonban nem elég erős, ez az egyetlen gyengéje.”

Következik: Miroslav Klose (Werder Bremen)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik