Az Aranylabda 1956 óta íródó törtében ritka, ugyanakkor nem példanélküli eset a címvédés. Eddig négy futballistának (Johann Cruyffnak, Kevin Keegannek, Karl-Heinz Rummeniggének és Marco van Bastennek) sikerült egymásután kétszer elnyerni a France Football aranygömbjét. Michel Platini viszont a zárójelbe zárt legendákon is túl tesz, minekután a francia klasszis 1983 és 1985 között sorozatban háromszor kaparintotta meg az Aranylabdaát. Ronaldinho még csak egyszer pózolt kezében a díjjal, melyet szavazás útján a legjobb Európában játszó labdarúgójának szokás adni, ugyanakkor simán megelőlegeznénk neki a második “győzelmet”, a címvédést, ha a brazil válogatott tagjaként nem szerepelt volna le a világbajnokságon. Amit azt megelőzően művelt a hispán és az európai fronton, az minimum csodálatos, lenyűgöző – és a többi. Ronaldinho, a labdazsonglõr (EPA) legjobbja címet 2004-ben, illetőleg 2005-ben is megnyerte. Írtuk, hogy a vb-n csalódást keltett, a brazil szurkolók, imádói reakciójáról azonban még nem esett szó. Eddig. Szóval a dühös drukkerek felgyújtották Ronaldinho szobrát Chapecóban, hogy szimbolikusan is leégjen a zseni. A játékost formázó hétméteres alkotásból, amely vasból és gyantából készült, csak fémváz maradt meg hírmondónak… Ronaldinho, a díjhalmozó (EPA) Ronaldinho, mint Ronaldo Assis de Moreira 1980. március 21-én, Rio Grande do Sul államban, Porto Alegrében született. A korán, tragikus körülmények között elhunyt édesapja és az idősebb testvére, ma menedzsere, Roberto Assis is neves, elismert játékos volt, persze kevésbé ismert és tehetséges, mint Ronaldinho. A Barcelona zsenije általában a csatárok mögött, főleg a pálya bal oldalán helyezkedik, ott várja, hogy lecsaphasson, hiszen egy-egy villanással – csellel, lövéssel – meccseket képes eldönteni. Noha a világ legjobban kereső labdarúgója (23 millió euró a bevétele évente), és mindent megnyert, amit csak lehetett (világbajnokság, BL, spanyol bajnokság, korosztályos vb – hogy csak a legjelentősebbeket soroljuk) még mindig ugyanúgy élvezi a futballt, mint amikor tanítás helyett rúgta a labdát a barátaival. Következik: Frank Lampard (Chelsea)
Leégett a vébén – és utána
Spanyol bajnokként és a Bajnokok Ligája-sorozat friss győztesként érkezett meg Németországba (tökéletes ajánlólevél az Aranylabda-szavazáson), mindenki csodát várt tőle – joggal, játéka viszont nagy csalódást keltett, és még finoman fogalmaztunk, gólt ugyanis nem szerzett, mindössze egy góltérő átadása volt az egész tornán. A karmesteri pálca, melyet edzője, Carlos Alberto Parreira neki adott, gyakorta kicsúszott a kezéből, de milliókat érő lábaival sem csinált semmi érdemlegeset.
“Nem tudtuk megmutatni a képességeinket, a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon biztosan jobbak leszünk. Sajnálom a történteket” – mondta utóbb Ronaldinho, aki az Aranylabda mellett a FIFA Év
Bár a szobor összeéget, a bálvány még mindig áll, Ronaldinho zsenialitását a józan szurkoló nem kérdőjelezi meg, még akkor sem, ha nem nyer Aranylabdát, vagy alkalmasint nem megy neki a játék, úgy ahogy mehetne – legfeljebb csak annyi derül ki, hogy ő is ember, és nem labdarúgógép.
A született zseni
A korábban a Gremióban és a PSG-ben is megfordult
A mosoly a védjegyévé vált. De vajon november 27-én is lesz oka rá?
Szakmai vélemény
Várhidi Péter, a magyar válogatott megbízott szövetségi kapitánya:
“Kivételes képességű zseni. Mindent tud a labdarúgásról, az adottságait aligha kell külön ecsetelni. Ugyanakkor nem igazán csapatember, védekezni egész egyszerűen nem szeret, és általában egyénileg próbálja megoldani a játékhelyzeteket, ezért is nehéz játékrendszerben elhelyezni. A technikai képességeit a világon mindenhol csodálják, persze nem véletlenül, ám – és ez a saját véleményem – Zinedine Zidane valamivel technikásabb volt nála.”
