Élet-Stílus

Maldini az idény végén befejezi

admin
admin

2006. 11. 21. 13:29

Az AC Milan labdarúgócsapatának kapitánya, Paolo Maldini állandó térdfájdalmai miatt a szezon végén valószínűleg visszavonul.

Két éve az olasz védő bejelentette, hogy 2007-ben, amikor szerződése lejár, abbahagyja, s ezt most megerősítette: „Állandó fájdalmaim vannak, nyáron, azt hiszem, végleg abbahagyom a labdarúgást”.

A 38 éves Maldini 1985 januárjában mutatkozott be a Milan színeiben, több mint húszéves pályafutása alatt végig hű maradt a piros-feketékhez. Hétszeres olasz bajnok, egyszeres kupagyőztes, négyszer-négyszer a BEK-, illetve a BL-trófeát, valamint az európai Szuperkupát is elhódította csapatával. Kétszer a Világkupát, ötször az olasz Szuperkupát is megnyerte. Több mint 600 élvonalbeli mérkőzésével csúcstartó a Serie A-ban.

A 2002-es vb-nyolcaddöntő után, amikor Olaszország aranygóllal 2-1-re kikapott a házigazda Koreai Köztársaságtól, a sztárhátvéd visszavonult a válogatottságtól, de hazájában egyedülálló módon így is 126-szor ölthette magára a címeres mezét.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Hemzseg a hibáktól A Piramis

Debrecen, 2015. július 30.
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Garancsi István, a Videoton FC tulajdonosa a lelátón a labdarúgó Európa Liga-selejtezőjének harmadik fordulójában játszott Debreceni VSC - Rosenborg mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2015. július 30-án.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.