Élet-Stílus

Elárverezik a 6:3-as tablót

admin
admin

2006. 11. 20. 07:47

Egy Egyesült Államokban élő magyar gyűjtő 50 ezer dolláros kikiáltási árral kívánja elárverezni a Fényszöv kirakatában kiállított tablót, amelyet az Aranycsapat 6:3-as győzelme után készítettek.

Az Egyesült Államokban megjelennő Amerikai Magyar Népszava Szabadság főszerkesztője szerint az ereklye azonos az akkori November 7. téren a Fényszöv kirakatában kiállított tablóval, amelyhez annak idején naponta ezrek látogattak el – közölte e-mailben küldött üzenetében Bartus László.

A főszerkesztő elmondta, hogy a tulajdonos Magyarországon a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, a Nemzeti Sporthivatalnak, továbbá Orbán Viktor Fidesz-elnöknek és Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek is felajánlotta a kincset, “de nem kellett senkinek”.

A relikviára december 15-ig lehet licitálni az újság elektronikus levélcímén; a kikiáltási ár 50 ezer amerikai dollár (10 millió forint).

Mint az Amerikai Magyar Népszava Szabadság honlapján olvasható, a relikvia az Aranycsapat 6:3-as győzelmének emlékére készült, és annak a férfinak a birtokában van, aki “kissrác kora óta megszállottan gyűjti a magyar sportereklyéket”.

A tulajdonos azt állítja, hogy az “eszmeileg felbecsülhetetlen értékű ereklye” iránt Magyarországon “érdektelenség mutatkozott”, ezért most külföldi gyűjtőknek, elsősorban amerikai magyaroknak ajánlja fel a sporttörténeti különlegességet, de – tette hozzá – licitálhat bárki.

A tulajdonos azt írta az amerikai magyar újságban: nem szerette volna, ha ez az érték kikerül Magyarországról, “már csak a legendás Öcsi bácsi emléke miatt sem, de idős korom miatt, muszáj az eladásra gondolni”. Mint írta, nagyapja 1967-ben Frankfurtba menekítette a tablót testvéréhez, akitől kalandos úton jutott vissza hozzá a kincs.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.