Élet-Stílus

Bizalmat kapott Dámosy

admin
admin

2006. 11. 15. 15:32

A Ferencvárosi Torna Club rendkívüli küldöttgyűlésén négy hónappal meghosszabbították az elnökség, így Dámosy Zsolt elnök mandátumát, aki ennek értelmében május 31-ig marad az egyesület élén. Ezzel együtt az alapszabályt is módosították.

A küldöttek egyhangúlag elfogadták azt az alapszabály-módosítást, mely alapján bevezetik a klubtagsági rendszert. A nyugati mintát követő új rendszer értelmében éves tagsági díj ellenében – a havi díj 1000 forint – természetes személyek is szavazati jogot szereznek a klub közgyűlésén – áll a klub honlapján. A tagsági rendszer bevezetését kísérő nagy érdeklődés miatt az FTC elnöksége úgy döntött, az alapszabály-módosításnak a Fővárosi Bíróság által történő bejegyzéséig ügyvédi letéti számlát nyit, hogy aki akarja, akár azonnal befizethesse a 12 ezer forintos éves tagsági díjat.

A küldöttgyűlés arról is határozatot hozott, hogy két részre oszlik a klub irányítása: lesz egy szakmai és egy gazdasági klubvezetés, utóbbi dolgozik elnökségként, mind a két testület 12-12 fővel működik majd. A közgyűlésen a jövőben csak a tagoknak lesz szavazati joguk, míg a szakosztályok képviselői az újonnan létrehozott sportigazgatóságban kapnak helyet. Emellett a sportigazgatóság két tagot delegál az egyesület vezető testületébe.

Dámosy felszólalásában jelezte, 3,5 milliárd forint kellene ahhoz, hogy a klub teljes mértékben talpra álljon, azaz rendezze minden adósságát, visszavásárolja a korábban eladott vagyoni jogokat. Dámosy még megválasztása előtt, szeptember 1-jén azt mondta, feltételezései szerint 1,5 milliárd forintra lenne szükség a klub rendbetételéhez.

Az ülés végén Nagy Zoltán felvetette, hogy a futballcsapatot működtető Zrt. álljon el a Magyar Labdarúgó Szövetséggel folytatott pereskedéstől – amelyért az MLSZ 25 millió forintra büntette a klubot -, de a küldöttek ezt elvetették.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.