Élet-Stílus

Kirúgták a Columbus edzőjét

admin
admin

2006. 11. 14. 15:01

Elbocsátották az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Columbus Blue Jackets vezetőedzőjét, Gerard Gallantot. A 43 éves trénerrel a gyenge eredmények miatt bontottak szerződést.

A Columbus csapata nagy reményekkel kezdte az idei szezont, és a vezetőség abban bízott, hogy először sikerül bejutniuk 2000-es alapításuk óta a rájátszásba. Az alapszakasz eddigi 15 mérkőzéséből azonban mindössze ötöt nyert meg az együttes. Pedig nem is egy klasszis játékos (Carter, Modin, Zherdev) érkezett, ám az elvárásoknak nem tudott megfelelni a gárda.

A gyenge szerepléssel indokolta Gallant menesztését a klub elnöke, Doug MacLean: „Messze a várakozások alatt teljesítünk, és úgy érzem, hogy változtatni kell. Nehéz döntés volt, hiszen személyesen is nagyon kedvelem Gerardot. Remélhetőleg az idei szezon még nincs teljesen elveszve.”

Az egyesület a tervek szerint még a keddi napon megnevezi Gallant utódját. A szakembert még 2004 júniusában nevezték ki a csapat vezetőedzőjének, ezt megelőzően már ideiglenesen irányította az együttest.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.