Élet-Stílus

Bicskei kapitány lehet Kanadában

admin
admin

2006. 11. 13. 15:04

Bicskei Bertalant egy külföldön élő menedzser ajánlotta az észak-amerikai ország szövetségének figyelmébe. Kanadából származó információ szerint Colin Linford elnök megbízottja már fel is vette a kapcsolatot a magyar szakemberrel – írja a sportnapilap, hozzátéve, ez természetesen csupán puhatolózó beszélgetés volt, ám nem zárható ki, hogy napokon belül jön a folytatás. Erre jó alkalmat szolgálhat a két nemzet csapatának szerdai, székesfehérvári barátságos mérkőzése.


Kanadát nem hozza lázba a futball

Szerettük volna magát az érintettet megkérdezni a részleteket illetően, csakhogy a honi szövetség sajtóosztályán azt az információt kaptuk, hogy Bicskei az MLSZ edzőképzésért felelős vezetőjeként késő estig előadást tart, ezért elérhetetlen.


A kanadai honlapokon szinte lehetetlen érdemi információt találni ez ügyben, még a szövetség hivatalos oldala sem foglalkozik komolyabban a kapitánykérdéssel, az egyik legismertebb website-on, a canada.com-on pedig alig találni kanadai labdarúgással kacsolatos híreket. Ugyanakkor erre elfogadható magyarázatként szolgálhat, hogy odaát – a hokival ellentétben – nem létkérdés a futball.


Bicskei több évig dolgozott külföldön

A FIFA-világranglistán jelenleg a 71. helyet foglalja el a kanadai válogatott (Magyarország a 76. pozícióban szerénykedik), amelyet Frank Yallop nyári távozása után Stephen Hart megbízott szövetségi kapitányként irányít. Őt válthatja Bicskei, aki a legkeresettebb magyar trénernek számít külföldön. A korábbi magyar szövetségi kapitány klubedzőként dolgozott Dél-Korában (Daewoo), Egyiptomban (Port Said), Svájcban (Luzern) és Kínában (Senjang) is, valamint egy éven át gardírozta Malájzia labdarúgó-válogatottját.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.