Élet-Stílus

Talmácsi: nincsenek elvárások

admin
admin

2006. 11. 09. 07:00

A következő szezonban az idei hetedik hely után a legjobbakkal akar küzdeni Talmácsi Gábor, akinek erre remek lehetősége van, hiszen 2006 bajnokának a motorjával fog versenyezni. A magyar pilótát a katari előzésről, az idei hetedik helyről és az elvárásokról kérdeztük.

– Hogyan értékeled az elmúlt idényt, legjobb hondásként zártad a szezont, de elégedett vagy a teljesítményeddel?
Ha ez az interjú az év elején készül, akkor azt nyilatkoztam volna, hogy akár a világbajnoki címre is esélyes lehetek. Egy jó márkához kerültem, hiszen az elmúlt három évben Hondás pilóta nyerte a bajnokságot. Az év elején sokkal jobb helyre számítottam, mint a hetedik hely.

A második futam után, sőt már a tesztek alapján azonban már sejteni lehetett, hogy nagyon nehéz lesz az idei év, és nem fogunk tudunk beleszólni a világbajnoki címért folyó versenybe. Ráadásul későn kezdtünk el tesztelni, és nem volt elég jó szakember a csapatnál. Idén a fejlesztések is elmaradtak a Honda részéről a 125-ös géposztályban, az Aprilia viszont rengeteget dolgozott, amivel nagyon nagy előnyre tettek szert. Az első hét futam után el is ment egy kicsit a kedvem, a 12-13. helyre vártam magamat akkor az év végére.

A nyári szünet után a brnói versenyre sikerült talpra állnunk, és érkezett egy új mérnők a csapathoz, aki sokat lendített a helyzetünkön. Segítségével az adott lehetőségekből többet sikerült kihoznunk, és így legjobb hondásként zártam az évet, megelőzve a tavalyi világbajnokot (Thomas Lüthi). Azt gondolom, hogy ez jó eredmény. Az Aprilia annyit fejlesztett, és olyan jó versenyzői voltak, hogy nem tudtuk velük felvenni a versenyt.

– Mi volt a különbség a KTM-es évhez képest?

A katari incidens

A magyar pilóta a 2005-ös katari versenyen megelőzte a célegyenesben az élen haladó KTM-es csapattársát, az összetettben az elsőségre törő Mika Kalliót. A futamot követően a csapat és finn sem örült különösebben a manővernek, már csak azért sem, mert végül néhány ponttal a svájci Thomas Lüthi nyerte a világbajnokságot.

Míg a KTM egy gyári csapat, a Humangest Honda nem volt az. Ennek ellenére a tavalyi KTM-es köridőknél idén jobbakat mentem a Hondával, de a többi csapat még többet fejlődött, és ez ennyire volt elég. Nagyon sokszor a motor beállításaival küszködtünk, túl kevés versenyen klappolt minden. Ha így is volt az sem volt elegendő a dobogóra.

– Beszéljünk a 2007-es szezonról. Vannak veled szemben elvárások az új csapatnál?
Nincs írásban kikötve, hogy hányszor kell győznöm, de azért szerződtettek, mert bíznak bennem és egyértelmű, hogy a maximumot várják tőlem.

Ha a pilóta és a csapat nem találja meg a közös hangot, akkor váltani kell. Ezért sem kötöttünk opciós szerződést az Aspar csapattal. Ha jól versenyzek, akkor úgyis kellek, ha meg valamiért nem megy, akkor én is elszerződhetek.

Sztárchat Talmácsival

Ők azt gondolták, hogy a csapatnak szüksége van Talmácsi Gáborra, én meg természetesen örültem, hiszen jobb helyre nem tudtam volna szerződni.

– Lesz első számú pilótája a csapatnak?
Nem, egyenlő feltételekkel indulunk. Nekem ugyan lesz némi hátrányom, hiszen a két spanyol versenyző, Faubel és Gadea már két éve a csapattal dolgozik. Be kell illeszkednem, szerénynek kell lennem, és meg kell mutatnom, hogy mire vagyok képes. Arról előzetesen nagyon nehéz beszélni, hogy miként alakul majd az elkövetkező szezon.

Ha teszteken én dominálok, vagy adott esetben a bajnokságban első helyen állok, akkor nyilván változhat a helyzet csapaton belül.

– Mi a véleményed a két csapattársról?
Köszönőviszonyban voltunk idáig, talán az sem, de nem is fontos, hogy túlságosan jóba legyek velük. Én azt gondolom, hogy a túl nagy barátság nem jó. Itt volt a Kallio, akivel a KTM-nél versenyeztem együtt. Mondhatni jó barátok voltunk, együtt béreltünk autót, közösen mentünk el a versenyek után bulizni. De olyan ez a helyzet, mintha két bokszoló barátkozna, és másnap a ringben egymást kellene megverniük. Nálunk nem ennyire kiélezett a dolog, de ha versenyen egy baráttal kerülsz szembe, akkor bizonyára nem vagy olyan kemény, és szerintem aki a világbajnoki címre tör az nem engedheti meg magának ezt a luxust.

– Kallióval manapság milyen a kapcsolatod? Miként tekintesz vissza a katari eseményekre? Egyesek szerint ezen is múlt, hogy idén nem versenyezhettél a negyedliteresek között.
Külsőleg még azt mutatjuk, hogy utáljuk egymást, de nekem nincsen semmi problémám vele, és szerintem ő is hasonlóan gondolkozik erről.

Én egy szóval nem mondtam Katar előtt Kalliónak, hogy nem fogom megelőzni a versenyen. A véleményem szerint nem ezen múlt, hogy nem kerültem egy osztállyal feljebb. Voltak más problémák is. A csapat nem tartotta magát a szerződéshez. Katar után volt egy megbeszélés, ahol tudomásul vették a futamon történteket, aláírtam a 250-es szerződést, de ők azt nem adták vissza. Utána pedig kijelentették, hogy maradjak inkább náluk a 125-ös géposztályban, de nem a gyári csapatnál ajánlottak helyet. Ez a véleményem szerint nem volt korrekt, de ezen most már túl vagyunk.

– A távlati cél akkor mindenképpen a negyedliter és a MotoGP?
A MotoGP talán messze van még, de ha most lesz egy jó szezonom, és 2008-ban a 250-eseknél is megállom a helyem akkor bármi lehet.

– Mire számítasz 2007-ben?
A versenyzők mennek-jönnek, de az első öt-hat ember mindig kőkemény ellenfél. Én valahova ide, az első öt közé várom magam.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.