Élet-Stílus

Ivan Basso lesz Armstrong utódja

admin
admin

2006. 11. 09. 11:49

Ivan Basso, a Giro d'Italia kerékpáros körverseny győztese a Discovery Channel csapatához szerződött. A megállapodás értelmében az olasz klasszis három évre közel hatmillió dollárt kap.

A 28 éves Basso a Giro sikerét követően nem indulhatott a Tour de France-on, mert állítólag érintett volt a spanyolországi doppingbotrányban. Csakhogy azóta tisztázták a vádak alól: az olasz olimpiai bizottság (CONI) után a kerékpáros szövetség is beszüntette az eljárást Bassóval szemben, aki kártérítési pert indított azok ellen, akik miatt több hónapig nem versenyezhetett.

„Nagyon örülünk, hogy csatlakozik a csapathoz Basso. Már december elején várjuk az edzőtáborunkba, hogy megkezdjük a felkészülést a következő szezonra” – nyilatkozta Johan Bruyneel, a Discovery első embere. A csapat 2007-ben elsősorban a Tour de France-ra koncentrál, de a hírek szerint a Girón is feltűnnek a kerekeseik.

A Discovery Channel – a tavaly visszavonult amerikai Lance Armstrong klubja – már 2004-ben szerette volna Bassót leigazolni, de akkor ő a dán CSC-t választotta. Az olasz kiválóság a 2004-es Touron harmadik, 2005-ben pedig második volt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.