Élet-Stílus

Bajnokverés Debrecenben

admin
admin

2006. 11. 06. 20:48

Elvesztette két év óta tartó hazai veretlenségét a Debrecen, miután a Borsodi Liga 12. fordulójának slágermérkőzésén kikapott az Újpesttől.

Visszafogott kezdés után az Újpest vezetett veszélyesebb támadásokat, viszont a befejezésekkel gondjai akadtak a lila-fehér csapatnak. A fordulás után viszont negyedóra alatt eldőlt a három pont sorsa. A 46. percben Sandro Tomic rossz ütemben jött ki egy előreívelt labdára és letaglózta Rajczi Pétert. A kipattanót mintegy 35 méterről Sándor György az üres kapura emelte, a lehulló labdába ugyan még beleért Virág, de menteni nem tudott. Egy óra játék után Rajczi volt eredményes, midőn 7 méterről a bal alsó sarokba lőtt. A Debrecen még büntetőből sem tudott a kapuba találni: Ibrahim Sidibe tizenegyesét Balajcza Szabolcs védte.

“Az Újpest meglepett bennünket a kombinatív játékával, főleg a középpályás soruk volt kiváló” – nyilatkozta a lefújás után Miroslav Beránek, a hazaiak edzője. Kollégája, Valére Billen szerint az Újpest szervezettségben múlta felül a Debrecent. A Loki legutóbb 2004. augusztus 14-én kapott ki hazai pályán, jelenleg az ötödik helyen áll, míg Újpest győzelmével feljött a harmadik helyre.

Borsodi Liga, 12. forduló:
Debrecen-Újpest FC 0-2 (0-0)
Gól:
Sándor Gy. (46.), Rajczi (60.)

Korábbi eredmények:
Fehérvár-Diósgyőr 2-0
Tatabánya-Győr 2-1
Vasas-FC Sopron 0-0
Kaposvár-ZTE 3-1
MTK-Honvéd 2-2
Vác-REAC 0-1
Paks-Pécs 0-1

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Closeup portrait of a beautiful redhead woman using smartphone
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.