Élet-Stílus

Mégis tesztelhet Alonso

admin
admin

2006. 09. 22. 12:39

Cáfolta a Renault csapata azokat a sajtóhíreket, melyek szerint a címvédő spanyol pilóta nem dolgozhat a csapattal, nehogy titkokat áruljon el új munkáltatójának.

Az elmúlt napokban több helyen is megjelent, hogy a spanyol címvédő nem tesztelheti már a Renault-kat, mivel jövőre a McLarennél versenyez. A kék-sárga csapat cáfolta ezeket híreket. „Fernando Alonso még mindig nem épült fel Monzában összeszedett térdsérüléséből, ami miatt már a múlt héten sem tesztelhetett a csapattal, és ezért nem utazott el Silverstone-ba”– nyilatkozta a Renault egyik szóvivője, majd hozzátette: „Semmit nem tiltottunk meg Fernandónak.”

A címvédő állítólag már Japánba utazott, hogy szponzori kötelezettségeinek eleget tegyen. Eközben a silverstone-i pályán Heikki Kovalainen és Nelson Piquet jr. szorgalmasan körözget, és próbálja minél több hasznos adattal segíteni a csapatot.

Tény azonban, hogy Alonso hátrányban lesz a hátralévő futamokon, az összetettben mindössze két pont hátrányban lévő Schumacherhez képest. A tesztpilóták fontos adatokkal segíthetik a címvédőt a megfelelő gumiválasztással, de a személyes, vezetési stílusra hangolt beállításokat más nem tudja elvégezni. Alonsónak a szabadedzéseken kell majd rengeteget dolgoznia, hogy versenyképes autóval vághasson neki a futamoknak.

A németek hétszeres világbajnokát semmi nem hátráltatja, és az elmúlt napokban Marc Gené és Luca Badoer társaságában Mugellóban próbálta megtalálni az ideális beállítást a kínai (október 1.), japán (október 8.) és brazil (október 22.) futamokra.

Silverstone, nem hivatalos teszteredmények
1. Nelson Piquet Jr, Renault (Michelin), 1:19.510
2. Heikki Kovalainen, Renault (Michelin), 1:19.571
3. Lewis Hamilton, McLaren (Michelin), 1:20.158
4. Pedro de la Rosa, McLaren (Michelin), 1:20.283
5. Ralf Schumacher, Toyota (Bridgestone), 1:21.391
6. Olivier Panis, Toyota (Bridgestone), 1:22.216
7. Alexander Wurz, Williams (Bridgestone), 1:22.958
8. Takuma Sato, Super Aguri (Bridgestone), 1:23.179

Jerez, nem hivatalos teszteredmények
1. Jenson Button, Honda (Michelin), 1:16.970
2. Robert Kubica, BMW Sauber (Michelin), 1:16.987
3. Nick Heidfeld, BMW Sauber (Michelin), 1:17.584
4. James Rossiter, Honda (Michelin), 1:17.825

Mugello, nem hivatalos teszteredmények
1. Michael Schumacher, Ferrari (Bridgestone) 1:20.366
2. Luca Badoer, Ferrari (Bridgestone) 1:22.355

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.