Élet-Stílus

Visszatérne Angliába Eriksson

A legutóbb az angol válogatottat irányító svéd szakember egy interjúban arról beszélt, hogy szeretne minél hamarabb ismét dolgozni.

Sven-Göran Eriksson a Sun című lapnak adott nyilatkozatában kifejtette, hogy a Premier League-ben egyik nagy klubjánál szeretne elhelyezkedni. „Arsenal? Liverpool? Manchester? Bárhol szívesen dolgoznék.” – nyilatkozta a tréner, aki nemrég a jamaikai szövetség és egy BL-ben szereplő klub ajánlatát is elutasította.

Dicstelen búcsú

Erikssonnak azután kellett felállnia az angol válogatott kispadjáról, hogy januárban beleszaladt az egyik bulvárlap csapdájába. A tréner felajánlotta egy ál-olajsejknek, amennyiben tulajdonrészt szerezne az Aston Villában, ő jó pénzért már a következő szezontól elvállalná a Premier League-csapat vezetőedzői posztját, noha 2008-ig érvényes szerződés köti a válogatotthoz. Az ügy folyományaként már az év elején eldőlt, hogy – bármilyen legyen is az angolok világbajnoki szereplése – Eriksson a torna után távozik posztjáról.

Eriksson 2001-ben vette át a szigetországi válogatott irányítását, és évente 5 millió fontot (mintegy 2 milliárd forint) keresett. Kinevezését nem fogadta osztatlan öröm, sokan megkérdőjelezték külföldi tréner alkalmazásának a szükségességét. A németországi vb-ről történő búcsút követően pedig már egyöntetűen támadta őt a sajtó.

“Nem volt szerencsénk”

A svéd nem érzi úgy, hogy hibás taktikát választott a portugál elleni meccsre. Véleménye szerint egész egyszerűen nem volt szerencséjük. „Az angol válogatott kispadján eltöltött időszak során nem sűrűn mosolygott ránk a szerencse. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk a csapattal jobb eredményeket felmutatni. Ennek ellenére büszke vagyok arra, hogy én voltam az első külföldi edző aki irányíthatta az angol válogatottat.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik