Élet-Stílus

Peking után visszavonul Kemény Dénes

A 2008-as pekingi olimpia után távozik posztjáról Kemény Dénes. A magyar férfi vízilabda-válogatott trénere az InfoRádiónak adott interjúban a döntését elsősorban a rá nehezedő stresszel indokolta. A szakember egyelőre még nem tudja, hogy ezután mivel szeretne foglalkozni.

A 2008-as, pekingi olimpia után visszavonul minden idők egyik legeredményesebb szövetségi kapitánya, Kemény Dénes. A magyar férfi vízilabda-válogatottal az elmúlt közel egy évtizedben világversenyeken 20 érmet (közte 10 aranyat) nyerő kapitány az elmúlt években rá nehezedő stresszel indokolta döntését.

„Sokan mondják, hogy összetörhetem a rólam kialakult képet a gyengébb eredményekkel. Ezek a gyengébb eredmények azért egyelőre ezüstök… Azt hiszem nem az a fontos, hogy milyen ez a kép, hanem az, hogy ha Athén után nem vállaltam volna a folytatást, soha nem tudnám meg, hogy képesek vagyunk-e megnyerni sorozatban a harmadik olimpiát” – emlékezett vissza a két évvel ezelőtt meghozott döntésére Kemény Dénes az InfoRádióban.

„Azt eldöntöttem, hogy még egy ciklusba nem vágok bele. Nem a játékosállomány változása, vagy a Kásás nevével fémjelzett generáció vélhető távozása miatt, hanem azért mert van tükröm és vannak fényképeim. Látom, hogy a comói tíz év alatt mennyit változtam, és mennyit öregedtem a szövetségi kapitányi tíz év alatt. Utóbbi borzasztóan sokat kivesz az emberből. Az a dolgom, hogy egészséges maradjak, hiszen vannak szeretteim, akiknek tartozom azzal, hogy minél tovább éljek. Szeretnék nekik minél tovább segíteni, ha mással nem, egy beszélgetéssel” – fogalmazott Kemény Dénes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik