A Kent Egyetem kutatói háromszáz egyetemistát – fiúk, lányok vegyesen – felkértek, hogy vegyenek részt egy gazdálkodós társasjátékban. Az önkéntesek mindegyike kapott három fontot, majd hatfős csoportokat hoztak létre, melynek tagjai csak számítógépen keresztül kommunikálhattak egymással.
A játék lényege az volt, hogy minden résztvevő eldöntheti, hogy megtartja a pénzt, vagy befekteti egy közös „csoportalapba”. A játékvezetők azt mondták, hogy a csoportalap összegét a későbbiekben megduplázzák, és a csoport hat tagja között egyenlő arányban osztják el.
A játék során – könnyen kiszámítható – az egyes résztvevők akkor járnak a legjobban, ha egyáltalán nem fektetnek be pénzt, és csak várják, hogy valaki majd hozzájárul a csoportalaphoz, ezáltal a három fonton felül is üti valami a markukat. Éppen ezért ha valaki adományozott a csoportalap számára, azt a kutatók az altruizmus, a többi csapattag iránti önfeláldozás jelének tekintették.
Ellenség a láthatáron
A játékvezetők az önkéntesek egy részének azt mondták, hogy csapatuk egy másik egyetem csapatával versenyben áll. Megfigyelték, hogy az ellenfél megjelenésével a férfiak altruizmusa fokozódott, és mintegy kétszer annyi pénzt adományoztak a csoportalap számára. A nők pontosan ugyanannyit fektettek be versenyhelyzetben, mint egyébként.
Mark van Vugt, a vizsgálat vezetője szerint az, hogy a férfiak az ellenség megjelenésekor önfeláldozóbbá válnak, nagy valószínűséggel a csimpánzzal közös ősünktől származik, ugyanis ez a viselkedés csak nálunk, embereknél és majomkodó rokonainknál figyelhető meg.
A férfiak és nők versenyhelyzetben tanúsított magatartása közötti különbség evolúciós magyarázatként szolgál arra, miért hagyja a legtöbb nőt hidegen a háború, és miért jellemzőbb a férfiakra az összefogás a jó ügy, a haza (vallás, politika, satöbbi) érdekében.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
