Élet-Stílus

Harmadszor is Federeré a US Open

A svájci Roger Federer nyerte a férfi egyest az év utolsó tenisz Grand Slam-tornáján, az amerikai nyílt bajnokságon, miután a döntőben 2 óra 27 perc alatt, négy játszmában győzött a hazai közönség előtt szereplő Andy Roddick ellen.

Federer sorozatban harmadszor diadalmaskodott a US Openen, és pályafutása kilencedik GS-tornáját nyerte meg. Az idén győzött az Australian Openen és Wimbledonban, a Roland Garros fináléjában pedig a spanyol Rafael Nadaltól kapott ki.

A világelső parádésan kezdett: egy perc alatt nyerte meg saját adogatását, majd további négy elteltével brékelte ellenfelét. Aztán tovább rohamozott, lélegzethez sem engedte jutni Roddickot, remekül szervált, egyik sarokból a másikba kergette riválisát (3:0). Az amerikai képtelen volt felvenni a versenyt a szuperklasszissal, aki szinte tetszés szerint nyerte a pontokat, a gémeket (5:0). Ám ezt követően egy kevés homok került a svájci óramű szerkezetébe, mert a címvédő hibázni kezdett, Roddick pedig két játékot nyert és labdája volt az 5:3-hoz is. A lehetőségét azonban elpuskázta, Federer viszont kíméletlenül kihasználta a megingást és 29 perc alatt begyűjtötte az első szettet.

Egy szettre futotta Roddicktól

A második játszmát az amerikai szervakirály kezdte jobban, aki azonnal – ráadásul semmire – elvette a svájci szervajátékát, s ha nehezen is, de nyerte a sajátját és 2:0-ás előnyhöz jutott. Az amerikai remekült tartotta magát, kőkemény ütéseivel és kiváló hálójátékával 3:1-re, 4:2-re, 5:3-ra vezetett, majd 5:4-nél már az egyenlítésért adogathatott. Roddick három játszmalabdához jutott, amelyek közül a másodikat értékesítette és újabb 37 perc elteltével, kezdődhetett minden előlről.

A folytatásban óriási csata alakult ki, és az amerikai továbbra is lépést tudott tartani Federerrel: az ötödik játékban négy bréklabdája is volt, a hatodikban pedig ötöt hárított (3:3). Aztán 6:5-nél a világelső három szettlabdához jutott: az elsőt egy 222 km/órás ásszal védte Roddick, ám a másodikat már nem tudta hárítani, így további 54 perc elteltével ismét a Federer volt előnyben.

Svájci henger

A negyedik, egyben utolsó felvonás második játékában a svájci nagyon simán elvette ellenfele szervajátékát, majd könnyedén nyerte a sajátját (3:0). Ettől kezdve már nem volt megállás: a bázeli fenomén úgy játszott ellenfelével mint macska az egérrel. Látszott, Roddick lélekben már feladta (5:0), s bár nagy nehezen, meccslabdát hárítva, nyert ugyan még egy becsületgémet, ám a következő játék után már ugrott is át a hálón, hogy gratuláljon a nagy bajnoknak.

Nyilatkozatok
Roger Federer: “Korábban úgy gondoltam, hogy túl nehéz, túl hosszú, túl kemény lenne, egyszóval kételkedtem magamban. Idén azonban már mindegyik GS-versenyen döntőztem, hármat meg is nyertem, és már tudom, hogy a Roland Garros is összejöhet. Meg tudom verni salakon Nadalt, májusban elég közel voltam hozzá. Mindenesetre nemcsak ennek a serlegnek örülök, hanem annak is, hogy vége a Grand Slam-tornáknak, és végre lazíthatok egy kicsit, például ahogy a meccslabda után tettem a pályán” – utalt látványos összeesésére a 25 éves zseni, aki 69 (!) nyerő ütése mellett mindössze 19-szer rontott Andy Roddick ellen a fináléban.
Andy Roddick: “Roger továbbra is fejlődik, ami elég ijesztő.”

US Open, férfiak, egyes döntő:
Roger Federer (svájci, 1.)-Andy Roddick (amerikai, 9.) 6:2, 4:6, 7:5, 6:1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik