Élet-Stílus

Talmácsi nyolcadik lett Malájziában

A 125 kcm-esek között versenyző Talmácsi Gábor nyolcadik lett a gyorsaságimotoros-világbajnokság 13., malajziai futamán, Szepangban. A kategória másik magyarja, Tóth Imre 23-adikként zárt.

Az eső miatt végül törölt szombati edzésnap után a verseny is tartogatott meglepetéseket a motorosoknak. Ezúttal nem az időjárás szólt közbe, hanem kevéssel a rajt után egy csúnya baleset miatt intették le a futamot és új startot rendeltek el.

“Talma” a 12 körösre szűkített viadalt a 12. helyről kezdte, de az első kanyarban már a 6. helyen motorozott, és tudta tartani a tempót az élbollyal. Elől a spanyol Alvaro Bautista meglépett a mezőnytől, őt a finn Mika Kallio követte, majd jött Talmácsiék csoportja. A magyar feljött a 4. pozícióba és üldözőbe vette a harmadik helyen motorozó olasz Mattia Pasinit, a futam utolsó köreiben azonban csökkent motorjának ereje és így végül nyolcadikként haladt át a célvonalon.

“Mindenképpen köszönettel tartozok a csapatomnak, hiszen köztudott, hogy a meleg nagyon nem kedvez a Hondámnak, mégis sokáig tartani tudtam a lépést a többiekkel. Kihoztam magamból és a motorból is a maximumot, végig a határon mentem, ami most ennyire volt elég.” – nyilatkozott a futam után a magyar versenyző. A tavaly bronzérmes Talmácsi ezzel az eredménnyel újabb nyolc vb-pontot gyűjtött.

A 250 kcm-es géposztályban a pontversenyben éllovas spanyol Jorge Lorenzo, a MotoGP-ben pedig a címvédő olasz Valentino Rossi diadalmaskodott.

Eredmények:
125 kcm:

1. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilia) 26:52.154 p
2. Mika Kallio (finn, KTM) 26:55.731
3. Hector Faubel (spanyol, Aprilia) 27:02.058
…8. Talmácsi Gábor (Honda) 27:05.352
…23. Tóth Imre (Aprilia) 27:42.141

A pontverseny élcsoportja (még négy futam van hátra):
1. Bautista 255 pont
2. Kallio 181
3. Mattia Pasini (olasz, Aprilia) 156
…8. Talmácsi 89

250 kcm:
1. Jorge Lorenzo (spanyol, Aprilia) 43:15.499
2. Andrea Dovizioso (olasz, Honda) 43:20.927
3. Alex de Angelis (San Marinó-i, Aprilia) 43:25.724

A pontverseny élcsoportja (még négy futam van hátra):
1. Lorenzo 224
2. Dovizioso 212
3. de Angelis 147

MotoGP:
1. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 43:07.829
2. Loris Capirossi (olasz, Ducati) 43:08.678 3
Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 43:11.692

A pontverseny élcsoportja (még négy futam van hátra):
1. Nicky Hayden (amerikai, Honda) 214
2. Pedrosa 192
3. Rossi 188

Következik: Ausztrál Nagydíj, Phillip Island, szeptember 17.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik