Élet-Stílus

US Open: ismét közbeszólt az időjárás

admin
admin

2006. 09. 06. 08:59

A folyamatos esőzés miatt szerdára halasztották a további keddi programot az amerikai nyílt teniszbajnokság szervezői.

A viadal kilencedik versenynapján egyesben mindössze egy mérkőzést tudtak befejezni: Jelena Jankovic meglepetésre könnyedén legyőzte a negyedik helyen kiemelt Jelena Gyementyjevát, és elsőként jutott be az elődöntőbe az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

A mindössze 62 perces összecsapáson a 21 esztendős szerb teniszező nagyon pontosan játszott, keményen küzdött, és az elérhetetlennek tűnő labdákat is visszaadta. Orosz ellenfele ugyanakkor többnyire az alapvonalon túli területeket bombázta, és a két játszma során összességében 39 önhibát vétett.

Jankovic, aki pályafutása első tornagyőzelmét két éve, a Római Teniszakadémián, a Budapest Grand Prix-n aratta, a hétfői nyolcaddöntőben a US Open 2004-es bajnokát, a szintén orosz Szvetlana Kuznyecovát búcsúztatta.

A másik három női negyeddöntőt és a férfi nyolcaddöntő hátralévő találkozóit szerdán próbálják lebonyolítani.

Eredmény (nők, negyeddöntő):
Jankovic (szerb, 19.)–Gyementyjeva (orosz, 4.) 6:2, 6:1

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.