Élet-Stílus

Materazzi megtörte a csendet

admin
admin

2006. 09. 05. 13:26

Az olaszok világbajnok védője két hónappal a berlini finálé után a Gazzetta dello Sportnak mesélt először Zidane fejelése előtti másodpercekről.

„Zidane megkérdezte tőlem, hogy miért rángatom a mezét. Azt mondta, hogy ha annyira kell nekem, akkor a lefújás után szívesen odaadja. Én erre azt válaszoltam, hogy a lánytestvérének jobban örülnék” – mondta a Hentesnek is becézett Marco Materazzi az olasz napilapnak.

Zidane, akit a fejelés után Elizondo bíró zuhanyozni küldött, az eset után többször is hangoztatta, hogy az olaszok hórihorgas védője az édesanyját és a testvérét szidalmazta. Utólag a franciák azóta visszavonult középpályását hárommeccses és 4800 eurós büntetéssel sújtották, míg a sértett két mérkőzésen nem játszhat, és 3200 eurót köteles fizetni.

„Tőlem még mindig nem kért elnézést, arra pedig hiába vár, hogy én nyújtsak kezet neki. Nekem legfeljebb a nővérét kell megkövetnem, akit csakugyan megbántottam, bár előtte fogalmam se volt, hogy egyáltalán van-e testvére. A kétmeccses eltiltásom nemcsak engem sért, hanem az egész olasz labdarúgást” – mondta a La Gazzetta dello Sport című napilapnak a 33 éves hátvéd, aki emiatt nem is játszhat a franciák elleni Eb-selejtezőn szerdán.

Az Internazionale kiválósága mindazonáltal nem zárkózik el a helyzet rendezése elől: „A legpusztítóbb háborúkat is békekötés zárja le, miért ne békülhetnénk ki mi is? A házam kapuja mindig nyitva áll Zidane előtt, a címemet pedig megtudhatja a milánói klubirodában.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.